Mai hír, hogy Ipolytarnócon a 17 millió éves, a világ legnagyobb egészben maradt megkövesedett ősfenyője felett lecserélték a védőtetőt, és látványelemmel is bővül a fát védő épület kínálata. Cikkünkben az ősfa történetének nyomába indultunk.
A "gyurtyánkő-lócza" az 1840-es években, korabeli metszeten. Forrás: osmaradvanyok.hu
A történet kezdődhetne valamikor 17 millió évvel ezelőtt, amikor is egy vulkánkitörés áldozatává vált az akkor közel 100 méteres magasságú, 8 méteres átmérőjű óriási fa, s a vulkáni rétegekből kioldódó, a fa anyagát átitató kovasav miatt megkövesedett... - azonban a sokmillió év helyett most csak párszáz évet ugorjunk vissza a történelemben, az 1700-as évek végére. Ekkor kezdte el kibontogatni a hatalmas fatörzs alól a Borókás-patak az latta lévő vulkáni port, s ekkor került elő lassacskán a fatörzsnek mintegy 42 méter hosszú darabja.
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok területe manapság tavasszal. Fotó: BNPI
A helybéliek Gyurtyánkő-lóczának nevezték el.
A megkövesedett fa manapság. A falon látszik az eredeti átmérője.
A történet a 19. század derekán folytatódik, ekkor kezdtett el Kubinyi Ferenc az ősfa kutatásával foglalkozni. 1842-ben "a’ magyar orvosok’ és természetvizsgálók’ második nagy gyűlésének munkálatiban" mutatta be kutatásait, amit több egyéb publikáció követett. Ő még tölgyfaként mutatta be a leletet.
Kubinyi Ferenc, az ősfa első leírója, kutatója a Vasárnapi Újság metszetén
Az óriásfát a helyiek gyorsan bontani kezdték, fenőkőnek, sírkőnek vitték el a darabjait - éppen ezért több tudós már az 1840-es években szorgalmazta a fa védelméről való gondoskodást. Az első javaslat az volt, hogy szállítsák a teljes fatörzset a Nemzeti Múzeumba, mint ahogy már 1842-ben V. Balogh Pál utalt rá a Magyar Tudományos Akadémia 13. közgyűlésén Besztercebányán:
"Egyébiránt én is öszvekötöm óhajtásomat Kubinyi Ferencz úréval, bár ezen nevezetes darab, hazánk’ ritkaságinak gyűjteményét ékesítené nemzeti múzeumunkban."
A probléma azonban még húsz évvel később sem oldódott meg. 1864. május 2-án az Akadémia "mathematikai és természettudományi osztályának" ülésén Szabó József tartott előadást az ősfa kutatásáról, megoldási javaslatokat fogalmazva meg a fa megmentésére:
"A tudomány szempontjából tehát igen tanulságos volna a muzeum udvarában fekve látni ezen egész törzset, ugyanazon szög alatt, mint eredeti helyén, alatta és fölőtte elrendezvén azon rétegek keresztmetszetét, melyek között most nyugszik. Azonban a tarnóczi kövült fának most kiásott 11 1/2 ölnyi hosszú vastagabb darabja — Jedlik és Petzval urak számításai szerint— nyolcz száz mázsát nyomhat.--Nagyobb súly mint a minőre útjaink és hídjaink készítésekor tekintettel voltak. Könnyítés volna, ha darabokban hozatnék el, s a darabok a múzeumban illesztetnének egybe." - javasolta. Hozzátette: " Gróf Forgách ez esetben lemond a kiásatásra fordított költségeiről. De ha a muzeum nem venné igénybe e ritka kövületet: kívánatos , hogy az egészet legalább gr. Forgách vitesse várába, hogy méltatlan bánásmód ellen megóvassék a tudománynak."
Ma az ősfa túrvezetővel látogatható.
A tervből azonban nem lett semmi, pontosabban a megoldás megtalálására még 4 évet kellett várni. Végül 1868 júliusában az alábbi rövid hír jelent meg több napilapban:
"Tarnócz közelében egy nagy fakövület áll, melyet szakembereink „petrificatuin giganteura Humbolti“ névre kereszteltek. A vallás- és közoktatásügyi minister elrendelte a kövület befedetését, hogy az megóvassék a tudomány s az utókor számára. Baán Béla birtokos vezetése mellett f. hó 11-én végeztetett be a betetőzés. A 900 mázsányi sulylyal biró, nagyszerű kövület ideiglenesen, mig a ministerium másként nem intézkedik, Baan Béla földbirtokos felügyelete alatt áll."
A történet - amellett, hogy a kutatások folyamatosan zajlottak - a 19-20. század fordulóján folytatódik.
A feltárásról 1906-ban a Vasárnapi Újság is beszámolt.
1900. augusztus 17-én napilapokban rövid hír jelent meg:
"Tarnóc nógrádmegyei község határában érdekes leletre bukkantak. A hires tarnóci kövült fa szomszédságában a patakmederben saját képződményeket figyeltek meg, melyekről dr. Böckh Hugó, a selmeci bányászati és erdészeti akadémia fiatal tanára megállapította, hogy azok harmadkorbeli állatok lábnyomai. A nyomok egy homokkő-részlet tetején fordulnak elő. Úgy kell képzelni a dolgot, hogy ez a homokkő valami folyó sekély partján, öbölben rakódott le homok alakjában s az akkor élt emlős állatok oda jártak inni. A lágy homokba ezután andesittafa hullott s igy a nyomokat megmentette az elpusztulástól. A homok idővel megszilárdult s mikor a viz most lemosta a tufa-takarót, a lábnyomok újra napfényre kerültek. Van közöttük mindenféle állattól való. Ott látjuk a mai elefánt és a negyedkori mammuth őseinek, a mastodonnak és dinotheriumnak lábanyomát, van közte azonban szarvas- és tapirfélétől eredő is. Olyan képet mutat az egész, mint valami vadban igen dús vidéken levő tópart, ahol százával fordulnak meg az állatok.
Böckh jelenleg Szontágh Tamás bányatanácsossal együtt azon fáradozik, hogy a homokkőből egy nagy lapot kiemelve, a rajta levő nyomokat a pusztulástól megmentse. A lap a magyar királyi földtani intézet gyűjteményébe kerül s annak egyik elsőrangú diszét fogja képezni. Ilyen ősvilági lábnyomok ismeretesek a föld régibb korszakaiból, de harmadkori emlősök lábnyomait eddig nem igen találtak s igy a lelet ebben a tekintetben is értékesebb."
Ipolytarnócról a Vasárnapi Újság 1906. évfolyamában
A leletek részleges feltárása után hosszú ideig újból nem történt jelentős előrelépés a leletek megvédésére. 1928-ban ugyan az érdeklődés rövid időre Ipolytarnócra irányult egy kongresszus miatt, azonban a szakmai munka a leletek megőrzése érdekében Tasnádi Kubacska András 1956-ban az Élet és Tudományban megjelent írása szerint csak 1939-ben folytatódott. Ekkor a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai közösen indítottak leletmentési akciót.
Ekkorra az ősfának már csak darabjai voltak meg, a környék lakossága széthordta a nagy részét. A leletmentés során a fa részeit is elszállították Budapestre, amelyet aztán 1942-ben a Természettudományi Múzeum új kiállításán is bemutattak:
A háborút követőleg 1954-ben természetvédelmi területté nyilvánították a területet, majd az 1960-as években tervek születtek a terület megóvására. 1966-ban Dr. Bartkó Lajos mutatta be a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain az elkészült terveket, kiemelve:
"A nagy hazai és nemzetközi érdeklődés, amely Ipolytarnóc felé irányul, a mostani körülmények között nem elégíthető ki. Egynapos kirándulások (például IBUSZ rendezvények) alkalmával a kellő műszaki védettség hiánya miatt nem tudjuk bemutatni a terület érdekességeit."
Az 1966-os terv, amely a Nógrád megyei Hírlap hasábjain került bemutatásra.
A komplex terv a terület egészét volt hivatva megvédeni.
"Sorrendben a következőket kell elvégeznünk: utat kell építeni, a területet be kell vonni a villanyhálózatba. A lábnyomos homokkő fölé védőépületet kell építeni - korszerű világítással és infravörös fűtéssel - szükséges továbbá egy alkotóház, illetve egy kis múzeum létesítése, hogy elhanyagoltságából mielőbb kiemeljük ezt a maga nemében páratlan vidéket. A tervek készen vannak, a kötlségek körülbelül kilenc millió forintot tesznek ki."
Sajnos azonban ebből sem lett semmi. 1976-ban a Magyar Ifjúság nógrádi kirándulási ajánlója így számolt be a nem túl rózsás helyzetről:
"Rozsdás, olvashatatlan táblák' jelezték, hogy a helyszínre értünk. Elég nagy egyenes plató. Félkörívben kerüli meg a patak. De hát semmit sem láttunk, mert földdel volt letakarva.
Benéztünk a pincébe, ahol a megkövesedett ősfát őrzik. Csak sötétet láttunk. Szólt az egyik határőr. — Mi tudunk egy nyomot. Megmutatták. Alig kivehető, de nyom. Aztán megmutattak még egy megkövesedett fát is. A patak „kanyon”-falából lógott ki. Szép példány.
— Már a nagyanyáink is idejártak majálisozni. Gyerekkoromban, lánykoromban is jártunk ide. Kihoztuk az elemózsiát és a muzsikát és táncoltunk — mondta a 62 esztendős Kiss Dezsőné.
— Mit tudtak, mit mondtak az öregek, hogy mi ez?
— Mindenfélét meséltek, hogy az özönvíz idejéből valók ezek a nyomok, meg hogy boszorkányok és ördögök lábnyomai, hogy ezek itt szoktak táncolni. Mondtak mindenfélét.
Többet nem tudhattunk meg az ősállatokról. Aztán szedtük is a lábunkat, mert egy fekete viharfelhő komolyan morajlott."
Az ősállati lábnyomok felett végül az 1970-es évek végére készült el a mai védőtető - sajnos nem az 1966-ban bemutatott tervek alapján.
Ma már holografikus bemutatón mutatják be az őslábnyomok felett az évmilliókkal ezelőtt élt állatokat.
Manapság az egykori óriásfenyő törzsének már csak 3 nagyobb töredékét láthatjuk eredeti helyzetében, nagy részét széthordták. Vastagabb törzsrészeit a most felújított védőpince boltozata őrzi, míg a lombkoronához tartozó vékonyabb részét a lábnyomokat is védő nagycsarnok épülete.
És hogy milyen az érdeklődés ma a páratlan leletanyag iránt? Mi sem mutatja jobban, mintsem hogy több országosan jegyzett múzeum látogatószáma feletti a terület látogatottsága, s jelentősen az országos átlag felett van a látogatószám növekedése: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleménye szerint 2018-ban 69%-kal nőtt a forgalom.
HASZNOS: az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület 2019. március 1-jétől november közepéig tart nyitva folyamatosan, heti 6 napon keresztül. A terület fenntarthatóságára való tekintettel turnusosan, túravezetővel lehet az ősfát és a lábnyomos területet látogatni. Érdemes a jegyünket online megvásárolni, elkerülve vele a sorbanállást. Az osmaradvanyok.hu tájékoztatása szerint 2019 április közepéig még a tavalyi áron lehet jegyet vásárolni a bemutatóhelyre.
Felhasznált források:
- V. Balogh Pál: A’ tufnai csontbarlangok. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 7. kötet (1842-1844) Második Osztály. A Magyar Tudós Társaság értekezései 1842-1844
- Budapesti Szemle. 1864. 20. kötet, 64-67. szám. M. TUD. AKADÉMIA. 1864. márcz.–május.
- Vasárnapi Újság
- Fővárosi Lapok 1868. 7. 72. old.
- Budapesti Közlöny 1868. 2123. old.
- Pesti Napló 1900. aug. 17-i szám
- Alkotmány. 1900. aug. 17. 195. sz. 7. old.
- Filmhíradók Online
- Nógrád Megyei Hírlap 1966. február 13.
- Magyar Ifjúság 1976. májusi szám
- www.bnpi.hu
- www.osmaradvanyok.hu
