Az erdőbényei kádárok nyomában

Ahol szőlőművelés van, ott kádároknak is lenni kell. Tokaj-Hegyalján a kádármesterség központjának Erdőbénye egykori mezővárosát tekinthetjük, ahol még ma is aktívan űzik ezt az ipart. 

 0519.jpeg

Erdőbénye környékén megfelelő faállomány állt régen is rendelkezésre a minőségi hordók készítéséhez. Fotó: bedo.hu

A kádármesterség egykor

Tokaj-Hegyalja borait kóstolva nem gyakran gondolunk bele, mennyi embernek adott munkát a szőlőművelés és a borászat. A munkafolyamatok nem álltak meg a bor elkészültével, sőt! Komoly logisztikai rendszerre volt szükség ahhoz, hogy a népszerű ital megjelenhessen Európa-szerte. A bor ellátási lánca nagyjából így nézett ki a 17. században: termelő – faktor (amolyan bróker) – borkupec – borlerakat vagy kocsma.

 A 17. században az Oszmán Birodalom területéről menekülve számos görög és rác kereskedő jelent meg és telepedett le Tokaj környékén, ahonnan keleti irányba szállították a bort, elsősorban Oroszország felé. A 18. században megjelentek a zsidó kereskedők is, akik pedig elsősorban Lengyelországgal kereskedtek. Azonban ahhoz, hogy a bort elszállítsák, megfelelő tárolóeszközökre is szükség volt. Itt jöttek képbe a bodnárok, vagy kádárok. A teli boroshordók a kereskedők révén elhagyták az országot, viszont az üres tárolóedényeket nem szállították vissza, ezért folyamatos és kimeríthetetlen igény volt új hordók előállítására.

A Zemplén vidékén már az Árpád-kor óta termesztettek szőlőt, ezért a bodnármesterség is igen ősi gyökerekkel rendelkezik Tokaj környékén. A magyar nyelv késő-középkori emlékeiben már felbukkan mind a három, a mesterségre utaló szó: pintér, kádár, bodnár. A bodnárok a városokban, ahol erőteljesek voltak a Nyugat-Európából, elsősorban német nyelvterületről érkező hatások, már a 15. században céhekbe tömörültek. Jóval később, a 18. században jelentek meg lokálisan is a céhek Tokaj-Hegyalján (Sárospatak, Bodrogkeresztúr, stb.). A céhek 1872-ben szűntek meg hivatalos formában, az ipartörvény által, 1890-ben pedig már Sátoraljaújhelyen gyártanak ipari körülmények között hordókat. Ennek ellenére Erdőbényén még ma is él a hagyomány, ma is működnek kádárműhelyek.

 dsc03556.jpg

Erdőbényei kádármester munka közben a Bor, Mámor, Bénye rendezvényen. Fotó: Kovács Dániel

 

Mit gyártottak a bodnárok?

A kádárok nemcsak hordók készítésével foglalkoztak, de ők készítettek minden, a szőlő leszüreteléséhez, feldolgozásához és tárolásához szükséges faedényt, kádat, tölcsért, puttonyt és bormerítőt.

Ma már megszokott tény, hogy a hordókat vasabroncsokkal kötik össze, azonban az 1700-as évekig ez nem volt jellemző, helyette fűzfavesszőt, mogyoró, nyír ágait használtak, amiket gyakran cserélni is kellett. Így forradalmi vívmánynak is tekinthető a fémből készült abroncs, ami már jóval időtálóbb. Maguk a hordók jellemzően tölgyfadongákból készültek.

dsc03587.jpg

Borospince Erdőbényén. Fotó: Kovács Dániel

A jelentősebb borvidékeknek megvannak a saját hordótípusaik, melyeket bortárolásra használtak. Tokaj környékére a gönci hordó és az átalag (gönci félhordó) volt jellemző. A gönci hordó a többi magyar hordónál hosszúkásabb, keskenyebb volt, ami a rosszabb minőségű hegyi utakon való szállítást tette biztonságosabbá. Általában 4 hordó fért be egy szekérbe. Az aszúbor előállításánál attól függött, hogy az aszú hány puttonyos, hogy egy gönci hordónyi alapborba hány puttony nemesrothadásnak indult szőlőszemet tettek. A gönci hordó űrtartalma a 16. században 407,24 liter, a 18. században 152,72 liter, a 19. században pedig 135,7 liter volt.

Azonban a hegyaljai kádárok nemcsak boroshordókat gyártottak: ők készítették az uborkáshordókat, a káposztáshordókat, az öntözőkannákat, a tizedet és kilencedet mérő edényeket, sőt, a lőporos hordókat is!

 

Mivel dolgoztak a bodnárok?

A fatörzset természetesen fűrésszel, hasítóval darabolták dongahasábokra, amelyeket faragószéken tisztítottak meg. Ezután simára gyalulták őket kádározógyaluval (180 cm hosszú). A dongákat külön-külön csíptetővel fogták a rakóabroncsokba. Kapcsokkal szedték helyre a megcsúszott dongákat, és ezután feneklették be a hordót. A kádárszerszámok általában szépen, népi mintázattal díszítettek, faragottak voltak.

dsc03652.jpg

A régi munkaeszközöket ma Erdőbényén kiállításon is meg lehet nézni. Fotó: Kovács Dániel 

Erdőbénye kádárai

A mondás úgy tartja: ,,Ha valaki Erdőbényén egy fát elhajint, az vagy kádárt üt, vagy kőfaragót”.

Erdőbénye a kádárok hazája, ami nem kis részben annak köszönhető, hogy a település közvetlenül a Zempléni-hegység erdővel borított meredélyei közé épült egy festői völgymedencébe. A településen a 20. század elején az iparosodás ellenére is 70 műhelyt tartottak számon.

ke_pernyo_foto_2022-08-15_14_06_04.jpg

Erdőbénye képeslaprészlet 1899-ből. Forrás: hungaricana.hu

A mesterség és az erdőművelés gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól. Ezen a területen a tölgyfák lassan nőnek, faanyaguk ezért sűrű lesz, ami kitűnően alkalmas alapanyagnak. A kádármesterség számára nagyon fontos a fenntartható erdőgazdálkodás, hiszen akár több mint egy évszázadnak is el kell telnie ahhoz, hogy a tölgyfa anyaga hordókészítésre alkalmas legyen.

ke_pernyo_foto_2022-08-15_14_08_12.png

Erdőbénye látkép a 20. század elején, régi képeslapon. Forrás: bedo.hu

Habár az iparosodás és a filoxéravész a kádármesterséget erősen megtizedelte, Erdőbényén még napjainkban is több műhely működik, ahol űzik ezt az ősi mesterséget.

 

A kádártánc

Erdőbényén a szüreti bálok elengedhetetlen része volt a 19. században a kádártánc. A kádártánc a mesterségtáncok körébe sorolható. Ezek a mesterségtáncok Nyugat-Európában voltak nagyon elterjedtek már a középkorban is: germán pogány rítusokból erednek, és általában a legények beavatásánál járták ezeket a táncokat. Hazánkba is német nyelvterületen vándorló legények, vagy betelepült sváb telepesek hozták el a bodnártáncot, melynek mozzanatai és kísérőzenéje sokban hasonlít a mai Németország területére jellemző hasonló táncokhoz.

dsc03630.jpg

Kádártánc Erdőbényén. Fotó: Kovács Dániel

A kádártánc mozzanatai, motívumai a hordókészítést imitálják. Fő kelléke a mogyorópálca, melyet hordóabroncsként használtak az abroncsvas elterjedése előtti időszakban. Típusát tekintve lánctánc vagy füzértánc, korábban fegyvertánc is lehetett eredetileg.

A településen hagyományosan minden évben háromszor járták a bodnárlegények mesterségtáncukat: a farsangi ünnepek alkalmával megrendezett Kapástársulat, a Fáklyástársulat, és a Kádárok báljain. A filoxéravész után azonban megjelentek a szüreti mulatságok, amelyeknek szintén kötelező eleme lett. Napjainkban már csak hagyományőrző rendezvényeken lehet vele találkozni.

A táncnak összesen hat résztvevője van: a pohárforgató és 5 táncos, mindannyian férfiak. A táncot a pohárforgató vezeti. A fő kellékként használt mogyoróabronccsal láncszerűen köralakzatot alkotnak, majd futólépésben mozognak körbe-körbe. Eközben az abroncsokkal különböző alakzatokat képeznek. Habár tartalmaz kifejezetten keleties elemeket, a táncmozdulatok és a zene egyértelműen Nyugat-Európa hatását mutatják.

Az utolsó 16. figura a kádártánc legbravúrosabb része. A harmadik szétmenés után az abroncsokat magasba tartják fonódás nélkül s minél nagyobb kört formálnak, hogy a pohárforgatónak szabad helye legyen. A pohárforgató belép a kör közepébe, ráhelyezi a kezében tartott oválisalakú abroncs keskeny talpára a borral színig töltött kis poharat s a 3. számú kottán közölt zene ütemére nyolcasokat ír le a levegőben az abroncsával, melyet jobbkezének mutató- és középső ujjával tart. A többiek egyhelyben állanak, esetleg a zene ütemeire illegetik magukat, de csak helyben. A pohárforgatást egy ideig állva végzi a pohárforgató, majd baltérdére ereszkedik lassan, óvatosan, de a pohárforgatást nem hagyja abba egy pillanatra sem, sőt még továbbmegy: térdelés közben balkezét leteszi a földre s arra nehezedve szinte hanyatt fekszik. Közben az abroncsba tett poharat folyton forgatja, majd lassan, óvatosan visszatér előbbeni helyzeteibe, előbb térdelésbe, majd az egyenes állásba. - Gönyei (Ébner) Sándor, 1934

 

Akit érdekel a kádármesterség, az év bármely szakában érdemes felkeresni Erdőbényét, ahol jelenleg is tartanak kádárbemutatókat. A tájházban és az új Kádárházban pedig a kádármesterség történetébe, a hagyományokba és a hordókészítés fortélyaiba is betekintést nyerhetünk.  

Források: 

  • http://acta.bibl.u-szeged.hu/5165/1/belvedere_2008_005_006_112-116.pdf
  •  https://www.sumidamagazin.com/2019/07/17/rest_insert-172/
  • bedo.hu
  • hungaricana.hu 

 

A projekt a GINOP-7.1.9-17-2018-00025 Élménypontok létesítése Tokaj-Hegyalján (Szegi, Erdőbénye, Hercegkút) című pályázat keretében valósult meg. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazasokamultban.blog.hu/api/trackback/id/tr2117924285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.10.25. 06:03:28

Szép poszt.

A képeslaphoz készített fotót a 230 m magas Mulató-hegyről készítették (klasszikus panorámás fotózási pont), és ezt látva, szinte megdöbbentő, hogy a település központi magja mennyire jól megőrizte (átvészelte az idők viharait) a szerkezetét az elmúlt 120 évben. Amikor bemutattam Erdőbényét a zempléni poszt-sorozatom zárórészében, én is lőttem több képet a faluról Mulató-hegy csúcsán állva, és kis túlzással, ez akár 1905-ben is lehetett volna. (index címlapon volt a poszt, nem olvasókat gyűjtök)

zordidok.blog.hu/2020/02/28/erdobenye_795

Hirdetés

Kövess a Facebookon is!

Címkék

20. század eleje (2) Anna-barlang (7) avas (2) avasi hegy (2) Balassagyarmat (1) Balaton (1) balatonalmádi (1) balatonfüred (1) bánya (2) barlang (6) barlangfürdő (1) bazaltorgonák (1) bazilika (1) Bélapátfalva (1) bevásárlás (2) borászat (2) borturizmus (2) Borvidék (2) Budapest (2) Buják (1) Bükk (17) Bükk-vidék Geopark (6) Bükk-vidék geopark (2) cisztercita (1) császár (1) cseh köztársaság (1) cseh megszállás (1) csizmadia (1) dámvad (1) diósgyőri vár (1) Duna (3) dunai hajózás (3) Dunakanyar (1) Dunamente (3) Eger (3) egri vár (1) Erdőbénye (1) Erdőbényei kádárok (1) Erzsébet királyné (1) esterházy (1) Esterházy (1) Esterházy Pál Antal (1) Észak-Magyarország (21) Esztergom (1) esztergomi vár (1) Eszterházy Fényes Miklós (1) Ferenc József (2) Ferenc József császár (2) Forgách kastély (1) fürdés (1) fürdő (3) fürdőház (3) geotúra (2) gőzhajó (2) gyógyfürdő (3) gyurtyánkő-lócza (1) hajózás (2) Hámor (11) Hámori-tó (11) Hámori tó (11) hámorok (7) Hegyalja (1) Herman Ottó (2) hírességek (11) hosszú hétvége (1) Húsvét (1) I. világháború (1) idegenvezetés (1) ipar (1) Ipolytarnóci Ősmaradványok (2) Istállóskő (1) Kádárok (1) Kádártánc (1) karácsony (2) Karva (1) kastély (2) keszthely (1) kirándulás (20) kirándulások (33) Komarno (3) Komárom (4) komáromi erőd (2) Kubinyi Ferenc Múzeum (1) legendák (10) líceum (1) Lillafüred (14) magazin (2) marketing (1) Mátra (1) MÁV (1) mesterségek (1) metszet (1) miocén (1) miskolc (2) Miskolc (16) Miskolctapolca (1) népszokások (1) Nógrád megye (7) Novohrad-Nógrád Geopark (7) nyaralás (2) ősember barlang (1) ősfa (1) pálosok (1) pálos kolostor (1) Palotaszálló (6) Parád (1) Párkány (1) pest (1) Pest-Buda (1) promóció (1) Pulszky (1) pünkösd (1) Pyrker érsek (1) Salgó (1) Salgótarján (1) shoppingolás (2) síelés (1) Sissi (1) Sissy (2) Sissy császárné (3) Somoskő (2) strand (1) Szalajka-völgy (2) szánkózás (1) szarvas (1) Szarvaskő (3) Szécsény (1) szécsény (1) székesegyház (1) szeleta-barlang (1) Szentlélek (2) Szent István-barlang (6) Szent István-cseppkőbarlang (5) Szent István cseppkőbarlang (6) Szilvásvárad (2) szilveszter (1) Szirák (1) Szokások (1) szőlőművelés (1) Szüret (1) Tamási (1) Tessedik Sámuel (2) timsó (1) Tokaj (2) tokaj-hegyalja (1) Tokaj-hegyalja (1) Tokaji borvidék (1) Tolna-megye (1) Tourinform (1) túrázás (3) turistaság (2) turisztikai marketing (2) turizmus (3) újév (1) UNESCO Világörökség (2) ünnep (6) ünnepek (6) üveghuta (1) Vadászat (1) vaddisznó (1) vár (4) várséta (1) vártúra (4) vásár (2) vasúti kedvezmény (1) Vas Gereben (1) Visegrád (1) weekend (1) Wesselényi Miklós (1) Zsófia főhercegnő (1) Címkefelhő

Impresszum

Az oldalt az InnoTime Hungary Kft működteti. 

Bővebb infó, adatvédelmi szabályzat: https://www.innotime-hungary.com 

süti beállítások módosítása