Balatoni nyaralás az 1900-as évek elején

balatoni_fu_rdo_e_let_1909_1.jpg

"Kedves Irénke! Tudatlak, hogy szerencsésen megérkeztünk és igen jól érezzük magunkat, még én is, holott az első napokban jobban szerettem volna visszamenni a szép Budára." - kezdte az egyik képeslapíró az üzenetét 1904 júliusában. Mai időutazásunk során azt nézzük meg, hogyan nyaraltak dédszüleink a Balatonnál.  

keszthely_szigetfu_rdo_1904.jpg

Balatoni üdvözlet 1904-ből

Ugyan a 19. század első felében még elterjedt volt, hogy a Balatonban való fürdőzés összehúzza az ember bőrét, a század 20-as éveitől kezdve egyre-másra jelentek meg a vízre épített fürdőházak a tavon. Az 1880-as években vált igazán divatosság a balatoni fürdőzés, de még akkor is elsősorban ezekben a fürdőházakban. Keszthelyen pl. az első vízre épített fürdőházat 1864-ben építették, az első kerek fürdőszigetet az 1880-as években, amit 1893-ban díszes bejárattal két szigetből álló fürdővé bővítettek. 1869-től kezdve a Balaton Fürdő Rt. tulajdonában állt a Szigetfürdő, akiktől 1890-ben a város vette át a fürdő és a park gondozását. 

1904-ben a már említett képeslapon olvasható:

"A képen látható uszodában mindennap fürdünk. Délelőtt, és este a corson a Balatonparton sétálunk vagy pedig a parkban ülünk és kézimunkázunk." 

sio_foki_fu_rdo_ha_z_1900k.jpg

A siófoki fürdőház 1900 körül

A partján messze bent a Balatonban áll a közös fürdőház 160 fürdőkabinnal, uszoda voltaképen nincs, hanem fürdésre és úszásra a szabad Balatont használják, melynek vize itt sekély és csak lassan mélyed ; a férfiak a fürdőháznak egyik, a nők másik oldalán fürödhetnek és ily módon el vannak egymástól különítve. A nagy közös fürdőházon kívül még több kisebb fürdőház (20) épült egyes családok részére.

- olvashatjuk a siófoki fürdőházról 1900-ban Boleman István A balatonparti fürdők és üdülőhelyek leirása című munkájában.  

keszthely_balatonpark.jpg

Képeslap az 1900-as évek legelejéről

Az Ujság 1904. évfolyamában olvashatjuk Balatonalmádi önkormányzatának reklámjában: 

"Van 102 kabinos nagy balatoni fürdőház, ugyanott férfi- s női napfürdő, két nagy, légsátortelep 25 nagylégsátorépület- tel, a Remete-völgy- ben férfi- és női légfürdője. Massage, gyógytorna, villám-fürdők. A vízparton a Wörishofeninél nagyobb Kneipp-csarnok, födött setánynyal, füves chausókkal."

Minden, mi szem-szájnak ingere

 

1904-ben Badacsony előljárósága a következőképpen hirdette a települést Az Ujság című lap hasábjain: 

"A fővárosból a déli vasúton Boglárig, honnan naponta többször gőzhajó átkelés. Különösen kiemelendő az, hogy a községnek saját házában elsőrendű, gazdagon fölszerelt ker. fogyasztási szövetkezete van, hol azon t. fővárosi nyaralók, kik saját háztartást vezetnek: nemcsak minden szükséges fűszer és csemege árut, de a hires valódi badacsonyi bort is literes palaczkokban 60 fillérért kapják. Van a községben négy száros, egy hentes. Naponta piacz. Azonkívül minden háznál tej, vaj, tojás, zöldség, vetemény és szárnyasok olcsó áron beszerezhetők. A polgári lakásoknál kívánatra a főzéshez tüzelő anyagot is adnak. A fővárosi közönség legkedveltebb fürdőhelye. Az idény alatt kirándulások, hangversenyek, tánczmulatságok. vebb felvilágositást nyújt a községi Elöljáróság."

balatoni_fu_rdo_e_let_1911.jpgFürdőzés a Balatonban az 1910-es években

Balatonalmádi a vasárnapi Újságban is hirdette magát:

"Az almádi balatoni fürdő talaja egyenletes s a mélyebb viz sziklafenekét gyógyitó erejű iszap boritja.
A
pensio-rendszer be van vezetve, s az olcsó árakat az elő és az utó-idényben még 50%-al mérséklik. 80 holdnyi parkja, 200 holdas erdeje és mintegy nyolcz kilométeres sétánya van a telepnek, melynek még a környékét is pompás gyümölcsösök és szőlőskertek borítják. Orvos, gyógyszertár, posta, táviró, interurbán telefon, mind helyben van. Vasúti- és gőzhajó-állomás. Bővebb felvilágositást szivesen küld az «Almádi fürdőrészvénytársaság»."

balaton1914.jpg

Képeslap a Balatonról 1914-ből

Ki kell emelni, hogy abban az időszakban még nem néhány napos balatoni nyaralásokra indultak az emberek. A szállásadók hirdetményeivel már a májusi újságok is teli voltak.

fu_rdo_ha_zak_a_balatonon_kincses_kalenda_rium_1917.jpg

A nyaralókhoz tartozó családi fürdőházak a Balatonon a Kincses Kalendárium 1917. évfolyamában

1916-ban, a háború idején Az Ujság című lap kiküldött újságírója készített interjút a balatonfüredi fürdő vezetőjével, aki így nyilatkozott:

"Soha annyi ember Füreden nem volt, - mondotta mint az idén. Nem vagyunk pesek befogadni az újonnan érkezőket és e miatt elég sok szemrehányásban van részünk. Pedig a normális viszonyok arányában elegendő befogadóképességgel rendelkezünk, most azonban, hogy a világháború révén megduplázódott a rendes kontingens, azzal van bajunk, hogy a szobák után érdeklődőket más balatonmenti helyek togatására kell megkérnünk. Balatonfüred három év óta nagy átalakuláson ment keresztül. Felépült az Erzsébet-szálló, az uj fürdőház, második emeletet kapott a Grand Hotel és minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy szép és kellemes otthont nyújtsunk a fürdő vendégeknek.
Ma, a villákat és a községbeli házakat beleértve, a nyaralók száma kétezernégyszáz. A vendégek fele a tulajdonképpeni fürdőtelepen lakik, a másik fele a nyaralókban és a külső perifériákon. A háború sokban érint bennünket is, de azért, a hol csak lehet, igyekszünk gátat vetni a drágaságnak. A penzió árát a telepen lakás nélkül tizenkét koronában állapítottuk meg. A penzió áll: reggeliből, négyfogásos ebédből, uzsonnából és vacsorából. Ez az ár, ha nem is olcsó, nem mondható drágának sem, most azonban igazán nem tudom, hogy mit fogunk csinálni, mert a vendéglős arra kerté a fürdőigazgatóságot, hogy az élelmiszerek drágulása következtében engedjük  meg neki is, hogy a penzió árát napi két koronával felemelhesse. Még nem döntöttünk a kérés felett, mert súlyt helyezünk arra, hogy a közönséget ne terheljük meg."

balatonfu_red_e_tkeze_s.jpg

Étlap Balatonfüreden 1916-ban

Képeslapokon a korabeli nyaralások élményelemei

 

0280.jpg

Képeslap 1926-ból

A korabeli képeslapok hűen visszaadják a korabeli élményelemeket. Ezekből most csak néhányat válogattunk ki:

 

balatoni_fu_rdo_e_let_1917.jpg

Fürdőzők és csónakázók a tavon 1917-ben

keszthely1904.jpg

Keszthelyi üdvözlet 1904-ből

0157.jpg

Halász kikötő 1910

keszthely_balaton_fu_rdo.jpg

A kellemes sétányok is sorra megjelennek  a képeslapokon

Felhasznált források: 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazasokamultban.blog.hu/api/trackback/id/tr7715994908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Kövess a Facebookon is!

Címkék

20. század eleje (2) Anna-barlang (7) avas (2) avasi hegy (2) Balassagyarmat (1) Balaton (1) balatonalmádi (1) balatonfüred (1) bánya (2) barlang (6) barlangfürdő (1) bazaltorgonák (1) bazilika (1) Bélapátfalva (1) bevásárlás (2) borászat (2) borturizmus (2) Borvidék (2) Budapest (2) Buják (1) Bükk (17) Bükk-vidék Geopark (6) Bükk-vidék geopark (2) cisztercita (1) császár (1) cseh köztársaság (1) cseh megszállás (1) csizmadia (1) dámvad (1) diósgyőri vár (1) Duna (3) dunai hajózás (3) Dunakanyar (1) Dunamente (3) Eger (3) egri vár (1) Erdőbénye (1) Erdőbényei kádárok (1) Erzsébet királyné (1) Esterházy (1) esterházy (1) Esterházy Pál Antal (1) Észak-Magyarország (21) Esztergom (1) esztergomi vár (1) Eszterházy Fényes Miklós (1) Ferenc József (2) Ferenc József császár (2) Forgách kastély (1) fürdés (1) fürdő (3) fürdőház (3) geotúra (2) gőzhajó (2) gyógyfürdő (3) gyurtyánkő-lócza (1) hajózás (2) Hámor (11) Hámori-tó (11) Hámori tó (11) hámorok (7) Hegyalja (1) Herman Ottó (2) hírességek (11) hosszú hétvége (1) Húsvét (1) I. világháború (1) idegenvezetés (1) ipar (1) Ipolytarnóci Ősmaradványok (2) Istállóskő (1) Kádárok (1) Kádártánc (1) karácsony (2) Karva (1) kastély (2) keszthely (1) kirándulás (20) kirándulások (33) Komarno (3) Komárom (4) komáromi erőd (2) Kubinyi Ferenc Múzeum (1) legendák (10) líceum (1) Lillafüred (14) magazin (2) marketing (1) Mátra (1) MÁV (1) mesterségek (1) metszet (1) miocén (1) miskolc (2) Miskolc (16) Miskolctapolca (1) népszokások (1) Nógrád megye (7) Novohrad-Nógrád Geopark (7) nyaralás (2) ősember barlang (1) ősfa (1) pálosok (1) pálos kolostor (1) Palotaszálló (6) Parád (1) Párkány (1) pest (1) Pest-Buda (1) promóció (1) Pulszky (1) pünkösd (1) Pyrker érsek (1) Salgó (1) Salgótarján (1) shoppingolás (2) síelés (1) Sissi (1) Sissy (2) Sissy császárné (3) Somoskő (2) strand (1) Szalajka-völgy (2) szánkózás (1) szarvas (1) Szarvaskő (3) Szécsény (1) szécsény (1) székesegyház (1) szeleta-barlang (1) Szentlélek (2) Szent István-barlang (6) Szent István-cseppkőbarlang (5) Szent István cseppkőbarlang (6) Szilvásvárad (2) szilveszter (1) Szirák (1) Szokások (1) szőlőművelés (1) Szüret (1) Tamási (1) Tessedik Sámuel (2) timsó (1) Tokaj (2) Tokaj-hegyalja (1) tokaj-hegyalja (1) Tokaji borvidék (1) Tolna-megye (1) Tourinform (1) túrázás (3) turistaság (2) turisztikai marketing (2) turizmus (3) újév (1) UNESCO Világörökség (2) ünnep (6) ünnepek (6) üveghuta (1) Vadászat (1) vaddisznó (1) vár (4) várséta (1) vártúra (4) vásár (2) vasúti kedvezmény (1) Vas Gereben (1) Visegrád (1) weekend (1) Wesselényi Miklós (1) Zsófia főhercegnő (1) Címkefelhő

Impresszum

Az oldalt az InnoTime Hungary Kft működteti. 

Bővebb infó, adatvédelmi szabályzat: https://www.innotime-hungary.com 

süti beállítások módosítása