Ilyen volt a sziráki kastély közel 160 éve

Szirák felkeresése ma is különleges program a Novograd-Nógeád Geoparkba látogatók számára, de már a 19. században is cikkek jelentek meg a telekiek kastélyáról, többek között 1864 áprilisában a Vasárnapi Újság is foglalkozott a kastély történetével. 

szirakvu1864apr17szirak-page-00301.jpg

A kastély 1864-ben. Forrás: Vasárnapi Újság

Kastélytörténet dióhéjban

 

A már a szarmaták által is lakott település 60 km-re fekszik a fővárostól, a középkortól jegyzett kastélya ma rendezvényhelyszínként és kastélyszállóként is működik, de azok is felkereshetik, akik csak a kastélyépítészet történetével szeretnének megismerkedni. A kastély parkja növényi ritkaságokban gazdag védett terület.  

untitled-design-28.png

A kastély manapság. Forrás: kastelyszirak.hu

A községgel kapcsolatos első írásos adat 1219-ből származik, az ún. a váradi regestrum, amely szerint a jeruzsálemi Szent János lovagrendnek volt itt ispotálya. Később, a 14. században a rendház megszűnt, a helység az esztergomi János Lovagok birtokába került. A következő fontos esemény a település történetében, amikor 1424-ben Zsigmond király a feleségének, Borbála királynénak adományozta. Ezután több tulajdonosa is volt a területnek, mígnem török kézre nem került. A fennmaradt forrásokból tudjuk, hogy 1562-63-ban Hasszán Daud hűbérbirtoka volt, s 1683-ban Sobieski János lengyel király hadjárata szabadította fel. 

portrait_of_john_iii_sobieski_with_the_battle_at_the_background_google_art_project.jpg

Sobieski János. Forrás: Wikipédia

A török időszakban Szirák magyar lakossága kihalt. Amikor 1692-ben a település Roth János tulajdonába került, a Felvidékről 27 tót családot telepített ide.  A Roth családtól 1761-ben került a Telekiek birtokába a kastély, amikor is Roth Johanna feleségül ment gróf Teleki Józsefhez. Ennek a régi, híres grófi családnak ezután több nagyhírű sarja született, nevelkedett Szirákon. 

szirakvu1864apr17szirak-page-003.jpg

A Teleki család sírboltja Szirákon 1864-ben. Forrás: Vasárnapi Újság

 

A kastély 1864-ben

 

A Teleki család kapcsán a kastély történetét bemutatta a Vasárnapi Újság is 1864-ben. A cikk, amely elsősorban akastély történetét mutatta be, kiemelten foglalkozik a Teleki család sírboltjával. Most ebből idézünk. 

Jelenleg pedig Szirák kiválóan a gróf Teleki család lakhelyéről és családi sírboltjáról ismeretes országszerte. Ide kisérte el 1861-ben a haza, gróf Teleki Lászlónak hűlt tetemeit.

A templomtól mintegy 200 lépésnyi távolságra észak felé van a képünkön látható csinos családi sírbolt, hol már a Teleki család több feledhetlen jeles tagjának tetemei porlanak.

A sírbolt belsejében levő márvány emléktábláról megértjük, hogy e sírboltot néhai gróf Teleki József kir. kamarás neje állitotta 1784-ben, és legelőször édes anyját temették ide. — Ez emlékkő verseit érdekesnek véljük ide jegyezni :

„Állj meg itt utazó, s szökj még jó előre
     Léted fő czéljához, tekintvén e kőre,
Itt nyugszik, mig felkel, Wattay Borbára,
     Az élet urának serkentő szavára.
A kit kegyes, jámbor s csendes természete,
     A jót mérni tudó jókkal becsültete.
Jó magyar asszony volt, s más népektől nem kért
     Kölcsön czifra vétket, ős jó erkölcsinkért.
Ezer hétszáz nyolczvan négynek folyásában
     Tizenhetedik nap volt Mindszent havában
Midőn holta után Róth Tamás férjének
     Huszonnyolcz hónappal, lőn vége éltének.
Ezen kő-sir által fennhagyni kivánja
     Jó emlékezetetét Johanna leánya,
Ki mint gróf Teleki József élte párja
     Ide legelsőbben édes anyját zárja.
Zárja, de koránt sem zárja azt egészen,
     Nem vevén a halál erőt a főbb részen.
Ezt tartsd meg utazó, s hogy örökké jól élj!
     Nem a halálodtól, hanem a bűntől félj!"

Ugyan-e márványtábla aljában még e latin sorok állanak:

„Matronae Generis Nobilitate
Morumque Mansvetudine Spectatissimae
Barbarae Wattay de Felső Watta,
Thomae Róth de Királyfalva Viduae,
Matris suae Pientissimae ossa,
Unica eius illia Johanna,
Josephi S. R. J . Comitis Teleki' de Szék

Uxor,
Hoc Sepulchro
L. M. C. Condidit,
A. R. S. MDCCLXXXIV
Vixit An. LXIV."

Az itteni urasági kastély az uradalommal együtt hajdan a királyfalvi Roth család birtoka volt, melynek utolsó férfi tagja Roth Tamás építette e díszes uri hajlékot 1728-dik évben; s miután (mint fennebb is láttuk a sirversben) ennek Wattay Borbálától származott egyetlen leányát gróf Teleki József vette nőül. Igy jutott e birtok a mai tulajdonosokra. Ennek emlékéül még máig is állanak a kastély homlokzatán az épitő által oda illesztett s az évszámot magukban rejtő chronostichon sorok, melyek igy hangzanak:

Chrlsto aVXILIante!
ThoMas Róth a KILyfaLVa, Barbarae
Wattay a Watta, propter rVInas Igne faCtas,
BeLLo, BrVCho, Peste obstantlbus, HaeC
SIbI, sVaeqVe PosterltatI
EXstrVVnt HospItIa!"

grof_szeki_teleki_laszlo.jpgA cikkben idézett Teleki László a Magyar Tudományos Akadémia levelező, rendes majd tiszteleti tagja volt, az Ellenzéki Kör elnöke. 1848-ban Magyarország párizsi nagykövete, a szabadságharc alatt és az azt követő években a magyar önállóság ügyének egyik legaktívabb és talán legeredményesebb külföldön tevékenykedő képviselője volt, emiatt a szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. A Határozati Párt vezetője. 1861-ben, miután nyilvánvalóvá vált számára, hogy még a párthívei is támogatják az Ausztriával kötendő megegyezést,  öngyilkosságot követett el.

 

A kastély sorsa a 19. század végétől

 

57ecbdf9674f57ca61109d33d39e133f.jpg

A kastély az 1900-as évek első felében, korabeli képeslapon. Forrás: Pinterest

A 19. század végén a gróf Degenfeld családé lett a kastély és a birtok, a II. világháború után azonban államosították, az épület állaga leromlott. 1985-ben állította helyre a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet, azóta eredeti formájában csodálható meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazasokamultban.blog.hu/api/trackback/id/tr8215647170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2020.04.30. 13:13:51

Érdekes poszt volt, köszi!
Különösen érdekes, hogy egy állami vállalat költött rá sok pénzt.

gigabursch 2020.05.01. 21:02:52

Köszönöm, tanulságos.

Kövess a Facebookon is!

Címkék

20. század eleje (1) Anna-barlang (6) avas (2) avasi hegy (2) Balaton (1) balatonalmádi (1) balatonfüred (1) bánya (1) barlang (5) barlangfürdő (1) bazaltorgonák (1) Bélapátfalva (1) bevásárlás (2) borászat (1) Budapest (2) Buják (1) Bükk (14) Bükk-vidék Geopark (3) Bükk-vidék geopark (1) cisztercita (1) cseh köztársaság (1) cseh megszállás (1) csizmadia (1) diósgyőri vár (1) Duna (3) dunai hajózás (3) Dunakanyar (1) Dunamente (3) Eger (1) Erzsébet királyné (1) Észak-Magyarország (17) Esztergom (1) esztergomi vár (1) fürdés (1) fürdő (1) fürdőház (1) geotúra (2) gőzhajó (2) gyógyfürdő (1) gyurtyánkő-lócza (1) hajózás (2) Hámor (9) Hámori-tó (9) Hámori tó (9) hámorok (5) Herman Ottó (2) hírességek (6) hosszú hétvége (1) Húsvét (1) I. világháború (1) Ipolytarnóci Ősmaradványok (2) Istállóskő (1) karácsony (2) Karva (1) kastély (1) keszthely (1) kirándulás (14) kirándulások (28) Komarno (3) Komárom (4) komáromi erőd (2) legendák (9) Lillafüred (12) magazin (2) marketing (1) MÁV (1) mesterségek (1) metszet (1) miocén (1) Miskolc (14) miskolc (1) Miskolctapolca (1) Nógrád megye (6) Novohrad-Nógrád Geopark (6) nyaralás (2) ősember barlang (1) ősfa (1) pálosok (1) pálos kolostor (1) Palotaszálló (5) Párkány (1) pest (1) Pest-Buda (1) promóció (1) pünkösd (1) Salgó (1) Salgótarján (1) shoppingolás (2) síelés (1) Sissi (1) Sissy (2) Sissy császárné (2) Somoskő (2) strand (1) Szalajka-völgy (2) szánkózás (1) Szarvaskő (2) szeleta-barlang (1) Szentlélek (1) Szent István-barlang (5) Szent István-cseppkőbarlang (4) Szent István cseppkőbarlang (5) Szilvásvárad (2) szilveszter (1) Szirák (1) szőlőművelés (1) Tessedik Sámuel (2) Tourinform (1) túrázás (1) turistaság (1) turisztikai marketing (1) turizmus (1) újév (1) ünnep (5) ünnepek (5) vár (3) vártúra (3) vásár (2) vasúti kedvezmény (1) Visegrád (1) weekend (1) Zsófia főhercegnő (1) Címkefelhő