"S a mióta vizsgálni, kutatni kezdjük a kopár sziklákat, melyek őseinknél csak arra voltak jók, hogy egy-egy sasfészket rakjanak csúcsaikra: azóta számos oly helyre, telepre akadtunk, mely a csupasz hegyet becsesebbé teszi, mintha a legszebb erdőséggel és busás növényzettel volna befödve. Ilyen Salgó-Tarján vidéke is, kőszénbányáival, melyek alig hogy megnyíltak, máris érezhetni a hasznot, az előnyt, mit egy ily, a fővárostól nem igen távol eső hely az iparnak és a kereskedésnek nyújthat."
Nagy Iván: A salgótarjáni bányákból. Kimnach László rajza.
Sok éve az Európai Geoparkok Hete kiemelt programja szokott lenni június 1-jén a vulkánnap, amely alkalomból a hazai és külföldi geoparkok geotúrákat és a vulkánokkal kapcsolatos programokat szerveznek. Mai időutazásunkon a vulkánnap alkalmából egy 19. századi geotúrán vehetünk részt, a mai Novohrad-Nógrád Geopark területén. Az 1870-es évektől kezdve a budapesti műegyetem hallgatói évről évre tanulmányi kirándulás keretében ismerték meg a Salgótarjánban folyó bányászati munkát és a környék geológiai értékeit. Túráikról beszámoltak a Fővárosi Lapok hasábjain is. Az első, 1871-es beszámoló szerzője Kvassay Jenő volt.
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy a ma 35.000 fős Salgótarján a 19. század derekán még egy alig 800 főt számláló kis falu volt, s a lakosságszám a környékén lévő, ma a város részét képező településekkel együtt is csak 3500 fő volt. A bányászat elindulása a század második felében azonban új utakat nyitott meg a település számára, amelyet segített, hogy 1867-ben elkészült a Pest - Salgótarján vasútvonal is. Jelen időben és térben történő kirándulásunk alkalmával azonban még alig volt 5000 fős a település lakosságszáma.
Látogatás a Salgótarjáni Vasfinomító Társaságnál
A salgótarjáni vasfinomító gyár. Forrás: tarjanikepek.hu
A Salgótarjáni Vasfinomító Társaságot 1868-ban alapították. Az élménybeszámoló így számol be az itt láttottakról:
Május 26-dikán este tiz óra után indultunk a magy. államvaspályán negyvenegyen a budai műegyetem másodéves hallgatói közül. Salgó-Tarján a Tarján patak mellett fekszik, egy völgykatlanban, gyönyörű kilátással a Pécskö, Nagy-Salgó és Karancs hegyekre; kisded falu, de a legújabb számos vállalat által nagy mérvben emelkedik. Legelőször a vasfinomitó gyárat tekintettük meg, mely négyhavi fönnállása óta is bámulatos eredményt képes fölmutatni, és a magyar ipar becsét nem kis mértékben van hivatva emelni. Maga a gyár igazgatója: Buch úr volt szives a vezető és tolmács szerepét átvenni.
A gömörmegyei bányákból kikerült tisztátalan vas, mely a stájer és angol, mint a legkitűnőbbnek ismert vassal is kiállja a versenyt, itt megy át a finomítás különféle stádiumain, mig végre mint rúdvas kerül a kereskedésbe, hogy a legkülönfélébb célokra használják föl. Az egész gyár gőzerővel dolgozik, melyhez a szükséges vizet egy távolabb eső tóból vezetik. Hiába kisérleném meg leírni, mint foly az izzó vas, és mi módon lesznek a legnagyobb tüzes tömbökből ujjnyi vastagságú rúdak: gyönge képnél alig adhatnék egyebet. Legjobban meglepett mindnyájunkat a lakatosmühelyben egy gép, hol végtelen csavar hajt egy fogaskereket, oly erővel, hogy egy lábnyi átmérőjű vashengeren a legnagyobb könnyűséggel vés be egész csavarmenetet.
A salgótarjáni bányák 1868-ban. Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 1868.
Bányalátogatás
A köszénbányát Gömöry bányaigazgató szives vezetése mellett tekintettük meg. Az első kőszenet e vidéken 1840 táján fedezték föl a Zagyva mentében, s a József-tárna, noha a régiebbek közé tartozik, máig sincs még teljesen kiaknázva.
Legújabban ismét nehányat fedeztek föl, melyekhez csak még most tétetnek az előmunkálatok. Az itteni szén barnakőszén, azonban egyike a legjobbaknak, mert sok kátrányos részt tartalmaz, s vastagsága két láb egész négy öl közt váltakozik. Az első napot a gyárigazgatónál rekesztettük be, egy minden tekintetben kedélyes estélylyel.
Vártúrák
A Novohrad-Nógrád Geopark várai ma is ezreket vonzanak a területre. 1871-ben így látták ezeket a várakat a diákok:
Pünkösd vasárnapján reggel hét óra után indúltunk a Nagy-Salgóra, az egész vidéket uralgó csúcsra, melynek kopár, égfelé nyúló bazaltszikláin egykor büszke vár állott, de melynek ma már csak romjai néznek alá a mélységbe. E várat énekelte meg Petőfi „Salgó“ cimü elbeszélő költeményében, melyben két testvér gyilkolja meg egymást. A piros pünkösd derült, mosolygó egénél nagyszerű kilátás nyílt meg szemünk előtt; ott tünedeztek el a „távol ködében“ a Kárpátok még hóval födött bércei, mintegy berekesztve a nagyszerű panorámát, melyet hegy hegy mögött gyönyörű erdőségekkel, völgy völgy után zajos patakokkal és viruló növényzettel képezett; közbe elszórt fehér falvak és romba dőlt szürke várak.
Petőfi Sándor Salgó című versének nyitó oldala az 1874-es Petőfi összes díszkiadásban.
Innen a másfél órányira fekvő Somoskő várromhoz vándoroltunk, melynek még meglehetős állapotban levő falai bármely utazót is bámulatra ragadnának. Építésénél a tartósság össze volt kötve a csínnal, az ízléssel, melynek nyomait századok sem voltak képesek letörleni. Az egész vár öt- és hat-oldalú bazalt-oszlopokból van összerakva, melyeket a természet mesteri keze hozott létre, és dacára, hogy nem jegecek, mégis oly szabályosak, mintha körzővel lennének kimérve. Ä fekete szin — a bazalt e jellemző színe — az egésznek mintegy misztikus, rejtélyes kinézést ad.
A somoskői vár és a bazaltorgonák korabeli metszeten
Somosujfalun egy kis „frissítőt“ vévén magukhoz, négy óra tájban visszaértünk a kiindulási ponthoz, majdnem öt mértfőldnyi útat téve meg az apostolok abrakot nem kérő lovain. Az e napon látottaktól és átéltektől még egy, a Mont-Blanc csúcsát megmászó angol sem tagadhatta volna meg az „érdekes“ nevet.
800 bányász díszruhában és csákánnyal vállukon
A cikk írója egy különleges pünkösdi programról is beszámolt: a bányazászló szentelésről.
Pünkösd hétfőjén ritka ünnepélyre virradt a nap Salgó-Tarján láthatárán. Ekkor volt a bányazászló szentelés, melyre a fővárosból külön vonattal és Losoncról is sok főúri és díszes vendégsereg érkezett. A kereskedelmi minisztert Reitz miniszteri tanácsos képviselte. Jelen voltak dr. Floch pénzügyi főtanácsos, Schnierer osztálytanácsos, stb. Egy ily nap a vidéken évtizedeken át emlékezetes marad, s ezért hozzáillő pompával is szokták megülni. Most is diadalkaput készítettek, melynek alja igen jellemzően kőszénből, többi része pedig zöld lombozatból volt ügyesen összeállítva. A vonat megérkeztekor tarackokat durrogtattak és fehérbe öltözött leánykák virágokat szórtak a földre.
S miután a vendégek Zemlinszkynél — az összes vállalat igazgatójánál — átöltözködtek: megindult a menet gyalog a templomba. Nyolcszáz bányász díszruhában és csákánynyal vállukon sorrendet képezett mindkét oldalról; elöl gr. Forgách Antal ment impozánt alakú nejével, ki egyúttal a zászlóanya volt, kék moire antique öltözetben, fehér brüsszeli csipkékkel díszítve. A fölékesitett templomban feküdt a fehér selyemből készült zászló, melyhez pompás szalagot adott a zászlóanya. S megkezdődött az ünnepi szertartás, mialatt a helybeli káplán tartott alkalmi szónoklatot, a műegyetemi dalárda pedig a sanctissimot énekelte; majd gróf Forgáchné a zászló nyelébe ezüst kalapácscsal szöget vert, mit a vendégek folytattak, mialatt a bányászok zenekara Mózes imáját játszotta; a szertartás Kölcsey „Hymnusz“-ával ért véget, mit a műegyetemi dalárda adott elő. Ezután ugyanazon rendben tértek vissza a kastélyba, hol az erkélyről Zemliuszky tartott az összegyűlt bányászoknak beszédet, fölhíva őket, hogy tömörüljenek a haza szent nevében ez új zászló alá.
A 200 teritékü diszebéd után a József-tárnához rándultunk ki, hol népünnep volt, s a bányászok zenekara és a cigánybanda mellett csakhamar táncra perdült az ifjúság. A táncot a grófné nyitotta meg egyik vendéggel. Este a bányászok 800 bányamécscsel fáklyásmenetet rendeztek, saját zenekaruk kísérete mellett; a közelfekvő Pécskő csúcsán pedig nehány öl fát gyújtottak meg, mig a hegyoldalban tűzijáték kezdődött. Erre a vendégsereg két részre oszolva hazatért, ki a fővárosba, ki Losoncra, de a vig falusi népség egész reggelig kihúzta a mulatozást, és egyes csoportozatokra oszolva, ugyancsak „szólt a duda, tapsolt a tánc s a sarkantyúk pengettek.“
Felhasznált források:
- Fővárosi lapok 1871 és 1874. évfolyam
- Magyarország és a nagyvilág 1868. évfolyam
- www.tarjanikepek.hu
- Dzsida József: A salgótarjánoi kőszénbánya Rt. nógráfi szénbányászatának története 1868-1943-ig. Salgótarján, 1944.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
