Téli látogatás Lillafüred csodavölgyében - 1929-ben

1929. január 27-én érdekes cikk jelent meg a Budapesti Hírlap hasábjain Téli látogatás Lillafüred csodavölgyében címmel, Losonczy Zoltán tollából. A cikk bemutatta Lillafüred létrehozásának akkor már 40 éves történetét, valamint kitért az akkor még építés alatt álló Palotaszálló, valamint az akkor szintén kiépítés alatt lévő, ma a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett és a vendégek körében azóta is nagyon népszerű Anna-barlang és Szent István-barlang bemutatására is. 

A cikk teljes terjedelmében átiratban olvasható az alábbiakban.

lillafured1910_korul_kepeslap.jpg

Képeslap Lillafüred mai látnivalóinak megépítése előttről, az 1910-es évek végéről

 LILLAFÜRED, jan. 26. (A Budapesti Hírlap kiküldött munkatársától.) Se útlevél, se vízum, egy hálóinggel és egy fogkefével táskájában három óra huszonöt perc alatt a József-körúti másodikemeletről az alpesi misztikum kellős közepén áll az ember és kitárja karját az erdő felé, amelyben az Úristen díszítette fel hóval a karácsonyfákat. A három óra: a gyorsvonat útja Budapesttől Miskolcig, a huszonöt perc: a kis autótúra Miskolctól Lillafüredig. S már benn vagyunk a Hámori-tó katlanában, benne a romantikában és vadregényben, amelynek egyik felét a természet fantáziája találta ki koszorúba sorakozó magaslatokkal, egymásba ömlő patakokkal, vízesésekkel, sziklafalakkal, szűzi levegővel, amelyet szelektől óv a katlan, a másik felét pedig emberkéz csinálta, amely a patakból tavat formált, a partjára tornyos várkastélyt emelt, függőkerteket épített, alagutakat vágott, a vízesést látványos csodává formálja, a patakoknak új medret váj s ha a hótakaró elolvad, parkokkal és botanikus kerttel tetézi azt a gazdagságot, amellyel a természet itt adakozott.

lillafuredkepeslap1926.jpg

Képeslap 1926-ból


A várkastély, a Mátyás-korabeli stílusban épült Palotaszálló lesz a centruma az új Lillafürednek, amely mindent megtartott a régiből, ami szép volt, de hozzáadott és megvalósított annyi gazdag ötletet stílusban, közlekedési alköfásókban és higiéniában, hogy a Bükknek es az újjáéledt üdülőhelye a legkényesebb külföld számára is elsőrangú vonzóerő lesz nyáron' és télen. A fájdalmas csa-pást, amely a Magas-Tátra elvesztésével ért minket, megenyhíti most a Mátra, amely nem fúrja be magát olyan magasan a felhőkbe, de kisebb arányaival is csak kárpótol. Csak éppen fel kellett tárni ezeket a szépségeket és beléjük olvasztani a kultúrát. Ezt csinálta meg most az erdőkincstár, amely több, mint kétéves, hatalmas munka után, júniusban megnyitja, as új Lillafüredet.

A két Bethlen

 

Ez az újjászületés — és érdekes, hogy Lillafürednek közel negyven év előtti meg-születése is — a Bethlen névhez fűződik.

Gróf Bethlen András. Forrás : Vasárnapi Ujság 1890. 37. évf. 12. sz. márczius 23.

1891-ben Bethlen András gróf, akkori földmívelésügyi miniszter Fenyőháza és a Kolozsvár melletti Magura mellett adta az országnak Lillafüredet, amelyet Vay Elemérné báróné Pejachevich Lilla főispánnéról neveztek el. Ekkor épült a még ma is használatban lévő kétemeletes szálló, amelyhez az idők folyamán több villa csatlakozott. Az Alföldhöz legközelebb eső vadregényes hely szépségeit már sokkal előbb felfedezték, Nagy. Lajos és Mátyás király idejében centruma volt már a bükki vadászatoknak. Sokat nyert szépségben a hely, amikor a Garadna patakot, közvetlenül a Szinvába való betorkolása 'előtt megduzzasztották, hogy a vizet a hámorok „szolgálatára befogják s ezzel megcsinálták a Hámori-tavat, amelyet sokáig a Teich szó nyomán Táj-nak neveztek. Ez a kristályvízű tó, amelynek tükrén pisztrángok cikáznak, nagyszerűen egészíti ki a romantikát, amelyet annyi bőséggel ont magából ez a táj.

Harmincöt évvel a régi Lillafüred megalapítása után egy másik Bethlent, Bethlen István gróf miniszterelnököt ihlette meg ez a romantika. Látta a tavat, a patakokat, a Szinva vízesését, a völgyet körülölelő magas- latokat: a Bagolyhegyet, a Hollóstetői, a Kismezőt, Jánoskutat, a Szentlélek hegyet, ahol a pálosok kolostora volt, az Örvénykőt, amelyről nagyszerű kilátás nyílik a Magas-Tátrára, a történelmi emlékű Tatár dombot, a török időkből szomorú hírű Kékmezőt s a mai Magyarország legmagasabb hegyét, a 957 méter magas Bálványost, bükk-, cser-, tölgy-, gyergyánfa-erdőkkel, sőt fenyvesekkel, a forrásokat, vízeséseket, vadregényesen szakadékos hegyalakulatokat, a tájképnek sok helyen csalódásig hű alpesi jellegét, s nem állott meg a miniszterelnök az elragadtatásnál, hanem felvetette a gondolatot, hogy itt nagyszabású nyári-téli üdülőhelyet kellene csinálni és a Bükköt a téli sportok számára jobban hozzáférhetővé tenni.

Bethlen István. Forrás: cultura.hu

A természet külső dekorációja mellett külön rejtett szépségei is vannak a vidéknek: a barlangok. Ezek közül világhírűvé lett már a Szaleta-barlang, amelyben az ősember nyomait találták meg, de ott van még a Kecskés, Pesti Büdös-barlang, az Anna-barlang, amelyet most tártak fel, a Szent István-barlang, amelynek feltárását megkezdték.

A miniszterelnök gondolatát magáévá tette Mayer János földművelésügyi miniszter s miután a terület az erdőkincstáré, a földművelésügyi minisztérium erdészeti főosztályát bízta meg Lillafüred fejlesztésének keresztülvitelével. Pfeiffer Gyula miniszteri tanácsosnak, a főosztály vezetőjének kezébe került tehát a kivitel s ami 1926-tól kezdve máig Lillafüreden történt, az mind az ő koncepciója.

pestihirlapkepesmelleklet_1928-1557185269_pages81-81_page-0001.jpg

Forrás: Pesti Hírlap melléklete 1928

Hogy mi történt, arról csak a közvetlen szemlélet szerezhet meggyőződést. A köztudatban csupán az 1927 május 21-én megkezdett szállóépítés szerepel. Igen, ez a hatalmas arányú és festői pompájú szálló is nagyszerű alkotás, de mi mindent csináltak ott a szállóval kapcsolatosan és a szálló környékén! Az új Lillafüred építőit igazán nem lehet megvádolni azzal, hogy az erdő közepébe egy kastélyt emeltek, s elfelejtettek gondoskodni arról, hogy a kastély vendégel a parkettás szobához és a romantikus környezethez megfelelő kultúrát is kapjanak.

 

A Mátyás-korabeli kastély


Az uralkodó centrum, amelyet egy frissen vágott alagútból kirobogva a közvetlen közelből pillant meg az érkező vendég, a Mátyás-korabeli, várkastélyszerű épület, amelynek impozáns és mégis finom képe az előtte kéklő tó vizében tükröződik vissza. A két- és háromemeletes részekből álló palotaszállót magasra szökő torony koronázza s egész sereg erkély és loggia ékesíti. Észak felé hatalmas terasza van a Szinva völgyére és a Hámori-tóra, a déli terrasza pedig kilátást nyújt a Szinva forrása felé és a déli parkra, amelyet a homorúan csatlakozó két épületszárny mintegy ölelve véd a széltől, úgy, hogy téli napsütések idején itt a Icgkelllemesebb tartózkodási hely kínálkozik a sütkérezőknek.

mandavf_21_806_1.jpg

Korabeli képeslap. Forrás: MANDA

A szállóban százhuszonöt szoba van, amelyek egy része két-, hárömszobás lakosztályokra csoportosul. Készülnek egészen előkelő-, luxuslakások, de vannak turista-szobák is. Nagy étterem, zeneterem, olvagószobák,
lovpgteremszerű kis étterem, fürdőszobák, nagyszabású, modern konyhák, villamos világítás, vízvezeték, melegvíz-fűtés, egyszóval tökéletes- kényelem és higiénia mindenütt, amihez artisztikus berendezés készül festésben, bútorokban, magyar műemlékeket, az elszakított területek szépségeit ábrázoló ablakfestményekben.

A Szállóval együtt kiépítették, az egész környezetet. Az északi és keleti homlokzat előtt függőkertek húzódnak, várszerű falkiképzéssel. Hét parkos, kertes terrasz kígyózik egymás alatt, de egymásba kapcsolódva, sétányokkal, parkokkal, lépcsőkkel, kilátással a vízesésre, Hámor községre és a tervezett hullámfürdőre.

lillafured1934kepeslap_1.jpg

Képeslap 1934-ből

A megkorrigált természet

 

A szálló építésével párhuzamosan rendezték a környéket, azt mondhatnák: megkorrigálták és szépségeiben fokozták a természetet. Imponáló, nem egyszer szinte fantasztikus munkát végeztek itt. Hatalmas területeket alakítottak parkká, hogy megfelelő platót nyerjenek, hegyet hordtak el, a sokat emlegett egri útnak egy szakaszát áthelyezték, a szálló környékén új medret vágtak a Szinva-pataknak, amelynek áthelyezik a vízesését, hogy impozánsabb és látványosabb legyen ez a vízi színjáték, új utakat szabtak a gyönyörű miliőt zavaró kisvasútnak, nagyszerű szerpentint építettek autóközlekedés számára az 562 méter magas Hollós-tetőre, amelynek platóján a világ egyik legszebb golfpályája nyílik meg 26 katasztrális holdon, alagutakat vágtak a közlekedés alkalmasabbá tételére s immár a második barlangot tárják föl, hogy új tudományos és látványos vonzóerőkről gondoskodjanak. Legközelebb megkezdik a hullámfürdő építését s ennek környékén megcsinálják a nagy parkot bazárokkal, pavilonokkal, szórakoztató alkalmatosságokkal. Erre a célra egy egész [...] öreg házat kell elhordani. Aki aggodalmaskodik, hogy elkészülnek-e időre, annak azt a' feleletet adják, hogy egy öreg épülettel egyetlen nap alatt végeznek. A parkok és kertek humusza már előre oda van halmozva, a diósgyőri kertészeti telepen pedig már várja a kiültetést az üvegházakban fejlődő növényzet egy kitűnő szakember gondozásában, aki a területhez illeszkedő botanikus kertet akar telepíteni a Hámori-tó környékén.

lillafuredharmoivizeses_1.JPG

Korabeli képeslap a vízesésről

Amíg eddig eljutottak, hatalmas munkát végeztek az erdészeti főosztály urai. Mindent ők maguk terveztek, maguk építették, valami egészen különös lelkesedéssel és szeretettel, amely jellemzője a természettel megható szerelmet tartó erdésztársadalomnak. Pedig itt rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeni, mindent föl kellett húzni a hegyre fáradságos munkával, amelyet csak az ötletek enyhítettek. Az építéshez minden anyagot az erdőkincstár maga állított elő. Téglát, meszet égettek, bányákat tártak föl szükséges anyagokért. így jutottak dolomithoz, az artisztikus várszerű kiképzésnél jól alkalmazható homokkőhöz és föltártak Kisgyőr határában egy értékes nemes palabányát, amely egyedülálló a mai Magyarországban. Ezzel a kitűnő anyaggal, amelynek bizonyára másfelé is keletje lesz, fedték be a Palotaszállót. Az építkezésnél bőségesen használt tufa-anyaghoz az amúgy is szükséges alagutak kivágása alkalmával jutottak, a hegyoldalak elhordása alkalmával nyert óriási mennyiségű tufát pedig az Alföldre szállították szikes földek megjavítására.

Pfeiffer Gyula tanácsos szerencsés kézzel a legkitűnőbb munkatársakat választotta, akik a leggazdaságosabban dolgoztak. Hogy áz új Lillafüred mégis nagy ödszegeket emésztett föl? Olyan hatalmas komplexumot alkottak, amihez fogható ezen a téren még nem történt az országban. Majd a júniusi megnyitás alkalmával fog mindez teljes pompájában kitárulni a közönség előtt.

Az új csodabarlang

 

Külön fejezetet érdemelnek a lillafüredi szépségek sorában a barlangok. Az ősember barlangjának híre már elterjedt, de új nevezetessége a földalatti világnak az Anna -cseppköbarlang, amelyet most, a nagy munkálatok során tártak fel, Csodálatos látványosságot tartogat ez a barlang, amelynek cseppkőképződményei előtt tanácstalanul álltak meg a tudósok. A nehézkedés' törvényeinek ellentmondva, horizontális irányban is képződtek itt a cseppkőalakzalatok, amelyek hol szivacsszerűek, hol csipkére, növényzetre emlékeztető képződmények, káprázatos változatokban. Pávai Vajna főgeológus nézete szerint forró gőzök kimaró erejéből állt elő ez a természeti csoda.


Rengeteg munkával, a barlang szintjének aláásásával tették járhatóvá a földalatti labirintust, amelyben most már nagyszerű beton-utak, lépcsők vezetik villamos világítás mellett a szemlélőt a fantasztikus csarnokokba, mesebeli fák alá, oltárokhoz és függőkertek birodalmába. Magyarország új nevezetességhez jutott ezzel a barlanggal, s — úgy lehet — új érdekességeket rejt magában a hatalmas méretű Szent István-barlang is, amelyet most tesznek hozzáférhetővé.

fortepan-1935-42419.jpg

A Szent István-barlang bejárata pár évvel később, 1934-ben. Forrás: Fortepan

S amikor eddig jutottunk a lillafüredi felfedező út leírásában, az olvasó bizonyára arra kíváncsi, hogy hogyan is áll a mélyfúrás dolga, s mi lesz, ha mégsem találnak melegvizet. Köszönöm a kérdést: a mélyfúrás dolga egészen jól áll. Eddig 32.5 fokos vizet mért a hőmérő, s 728 méter mélységnél palára bukkantak, a pala fölött és a palában pedig pirit-lerakódásokra. Ez a hővizet jelenti, s igazolja Pávai Vajna főgeológus eddigi feltevéseit. A helyzet ma az, hogy a keresett forróvíz közellétével biztat a fúrás. Lillafüred sorsára mindenesetre nagy befolyással lenne a forró és esetleg gyógyító anyagot tartalmazó víz jelenléte. Ez azonban csak egy nagyszerű pluszt jelentene, mert Lillafüred így, ahogy most van, a természet gazdag ajándékaival is páratlan üdülőhely, amelynek sorsát csak a tájékozatlanok teszik függővé a mélyfúrás eredményétől.

Kis expedícióm a Bükk fehér téli pompájának közepébe még sok más gondolatot is adott. Beszélnem kellene a közlekedés kérdéséről, az idegenforgalomról, a nyereségről, amelyet az új Lillafüred ezen a téren az ország, de elsősorban Miskolc számára jelent, a szeretetről, amellyel Mikszáth Kálmán, Miskolc főispánja és mindazok, akiknek városfejlesztéshez,- idegenforgalomhoz és sporthoz Miskolcon közük van, ezt az új alkotást üdvözlik. Ez azonban külön probléma, amelyet legközelebb teregetünk ki. A praktikumnál ebben a percben jobban leköt ennek a néma hóvilágnak a varázsa, s a fehér platók és fák fölött a csak odaálmodott tavasz, amely még benn alszik a földben, de ki fog nyílni és káprázatos játékot rendez bokrokkal, füvekkel és asszonyokkal az újjáéledt Lillafüred tiszteletére.

budapestihirlap_1929_01_pages432-432-page-001.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://utazasokamultban.blog.hu/api/trackback/id/tr9515429430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.07.08. 15:40:26

A szálló építésvezetője, szexkunyhójának épült a mai Fehérkő-Lápai turista ház! 1956 novemberében ott tanyáztak a lillafüredi rádió adóból "kivert ellenforradalmárok" Erdész apámat nyaggatták, hol vannak, mit tud róluk? Marhák a túrista házról se tudtak, fák közzé nem merészkedtek!

Hirdetés

Kövess a Facebookon is!

Címkék

20. század eleje (2) Anna-barlang (7) avas (2) avasi hegy (2) Balassagyarmat (1) Balaton (1) balatonalmádi (1) balatonfüred (1) bánya (2) barlang (6) barlangfürdő (1) bazaltorgonák (1) bazilika (1) Bélapátfalva (1) bevásárlás (2) borászat (2) borturizmus (2) Borvidék (2) Budapest (2) Buják (1) Bükk (17) Bükk-vidék Geopark (6) Bükk-vidék geopark (2) cisztercita (1) császár (1) cseh köztársaság (1) cseh megszállás (1) csizmadia (1) dámvad (1) diósgyőri vár (1) Duna (3) dunai hajózás (3) Dunakanyar (1) Dunamente (3) Eger (3) egri vár (1) Erdőbénye (1) Erdőbényei kádárok (1) Erzsébet királyné (1) Esterházy (1) esterházy (1) Esterházy Pál Antal (1) Észak-Magyarország (21) Esztergom (1) esztergomi vár (1) Eszterházy Fényes Miklós (1) Ferenc József (2) Ferenc József császár (2) Forgách kastély (1) fürdés (1) fürdő (3) fürdőház (3) geotúra (2) gőzhajó (2) gyógyfürdő (3) gyurtyánkő-lócza (1) hajózás (2) Hámor (11) Hámori-tó (11) Hámori tó (11) hámorok (7) Hegyalja (1) Herman Ottó (2) hírességek (11) hosszú hétvége (1) Húsvét (1) I. világháború (1) idegenvezetés (1) ipar (1) Ipolytarnóci Ősmaradványok (2) Istállóskő (1) Kádárok (1) Kádártánc (1) karácsony (2) Karva (1) kastély (2) keszthely (1) kirándulás (20) kirándulások (33) Komarno (3) Komárom (4) komáromi erőd (2) Kubinyi Ferenc Múzeum (1) legendák (10) líceum (1) Lillafüred (14) magazin (2) marketing (1) Mátra (1) MÁV (1) mesterségek (1) metszet (1) miocén (1) miskolc (2) Miskolc (16) Miskolctapolca (1) népszokások (1) Nógrád megye (7) Novohrad-Nógrád Geopark (7) nyaralás (2) ősember barlang (1) ősfa (1) pálosok (1) pálos kolostor (1) Palotaszálló (6) Parád (1) Párkány (1) pest (1) Pest-Buda (1) promóció (1) Pulszky (1) pünkösd (1) Pyrker érsek (1) Salgó (1) Salgótarján (1) shoppingolás (2) síelés (1) Sissi (1) Sissy (2) Sissy császárné (3) Somoskő (2) strand (1) Szalajka-völgy (2) szánkózás (1) szarvas (1) Szarvaskő (3) Szécsény (1) szécsény (1) székesegyház (1) szeleta-barlang (1) Szentlélek (2) Szent István-barlang (6) Szent István-cseppkőbarlang (5) Szent István cseppkőbarlang (6) Szilvásvárad (2) szilveszter (1) Szirák (1) Szokások (1) szőlőművelés (1) Szüret (1) Tamási (1) Tessedik Sámuel (2) timsó (1) Tokaj (2) Tokaj-hegyalja (1) tokaj-hegyalja (1) Tokaji borvidék (1) Tolna-megye (1) Tourinform (1) túrázás (3) turistaság (2) turisztikai marketing (2) turizmus (3) újév (1) UNESCO Világörökség (2) ünnep (6) ünnepek (6) üveghuta (1) Vadászat (1) vaddisznó (1) vár (4) várséta (1) vártúra (4) vásár (2) vasúti kedvezmény (1) Vas Gereben (1) Visegrád (1) weekend (1) Wesselényi Miklós (1) Zsófia főhercegnő (1) Címkefelhő

Impresszum

Az oldalt az InnoTime Hungary Kft működteti. 

Bővebb infó, adatvédelmi szabályzat: https://www.innotime-hungary.com 

süti beállítások módosítása