"A miskolczi nép átalán véve jójellemű, becsületes, nyílt szivű, czéljainak elérésére alattomos utakat nem keres. Az eleven, vidám kedély ismertető sajátsága, mely eredeti rugékonyságát a sors csapásai közt sem veszti el." - így jellemezte Miskolc lakosságát egy, a Magyarország és a Nagyvilág című lap 1865. évfolyamában megjelent cikk. Vajon változott azóta a helyzet? ;-)
Miskolc látképe 1865-ben. Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 1865.
1865-ben Miskolc lakossága 30.000 fő volt. A város ekkor kezdett az iparosodás irányába mozdulni:
"Bár földe többnyire gazdag termékenységü fekete, mely első osztályú búzát terem, Miskolcz legnagyobb kincset szőlőiben bir, melyek a körülfekvő hegyeken elterülve, Magyarország egyik legjobb minőségű borait termik. A szőlő - termelt azonban, mely egykoron valóságos aranybánya volt Miskolczra nézve, a legközelebb évtizedeket kisérő, s közönségesen ismert okok annyira elsüllyesztették, hogy most a jól munkált szőlő nagyon kevés jövedelmet hajt, és csak némileg kedvezőtlen évben bizonyos veszteség. A megváltozott viszonyok, melyek között egyik főtényező a vasút és gőzerő más kereseti forrásokat nyitnak és ezt valóban nemcsak fővárosunkban, hanem majdnem minden nagyobb vidéki városunkban is vehetjük észre; a miskolczi részvényes gőzmalom is egyik nagyszerű iparteremtménye ez újabb időnek."
A lakosság nagyrészt azonban még a mezőgazdasági termékekre épülő mesterségeket űzte:
"A nép foglalkozása: föld — de leginkább szöllőmivelés; a miskolczi szép menyecskék által sütött jóizü fehér kenyér országos hirü; de a kézműipar is jelentékeny, s különösen a tímárok és czizmadiák száma a négyszázat megközelíti."
A számos csizmadiáról legenda is született Miskolcon, amelyet képeslapon is megöröksítettek a 19. században. Bővebben>>>
Talán éppen ennek köszönhető, hogy a cikk szerint a kedvenc mulatóhelyek Miskolcon a pincék:
" ...legkedveltebb társalgási gyüldéje, mulató-helye a miskolczi népnek jó borokkal telt pinczéje. Itt iszsza meg a koma-poharat, ha gyermeke született, ha nősült, sőt temetések bevégzésével is ide jő fel egy-két jó embere kíséretében halottját siratni, bánatát feledni. — Őszi- s téli esték alkalmával a pinczesorok valódi utczákat képeznek. — Ilyenkor csaknem minden ablak világítva van a becsületes gazdák és mulatozók fejeivel együtt."
A cikk részletesen bemutatja, hogyan látták akkor a miskolciakat:
"Ha keblének nyitját gyöngéd, emberi bánásmód által eltaláltad, odaengedő, csöndes, béketürő. Ellenben büszke, daczos, és hajthatlan, mint a vas, ha emberi érzületét csak egy szóval is sértéd, vagy czimét csak egy fokkal is alább helyeződ. Szive, akarata lehető legjobb, mely felebarátján önfeláldozásával is segíteni mindenkor kész, anélkül, hogy ezért viszonzásra számítana. — A legalsóbb néposztálynál is kitűnő észtehetség található. A fiatalság talpraesett élczeivel; az öregebb rész természeti igazságon alapuló józan gondolkodásával köti le figyelmünket."
A cikk kitér arra is, milyen bűnesetek jellemzik a várost:
"Mélyebb erkölcsi sülyedések, nagyobb bűntények ritkák. Ezek legnagyobb része lopásból áll, mely ritkán hágja fölül a természeti szükség fokát. Fölösleget soha sem kíván. Innét van, hogy a fa-, és élelmiszerek lopásesete leggyakoribb."
A miskolctapolcai fürdő 1859-ben (Forrás: Vasárnapi Újság)
A helyiek különleges tehetségét is kiemelte:
"Rendkívüli ügyességre vitt sajátsága a miskolczi népnek a tűzoltás, mely bámulatra méltó. S jellemére nem kis fényt dérit, hogy ezen tehetségüket, gyakran életük feláldozásával is, bárki irányában teljesíteni készek."
A cikk részletesen bemutatta azt is, hogyan öltöztek a miskolciak:
"A miskolczi nép termete nagy részint közép, erős, szabályos test-alkattal. Arczszine, baja többnyire sötét barna. — Népviselet a férfiaknál: csizmába húzott kék nadrág, fekete sujtázattal; — kék, vállra vetett dolmány nagy ólomgombokkal; kerek, közép karimáju kalap, lefüggő szalaggal. — A nőknél nagy sarkú csizma, kék ruha; magyaros dolmány. A vagyonosabb résznél taréjos fejkötő. A szegényebb rész ünnepek alkalmával fejét kékes színre keményített fehér nagy kendövel leplezi, mi a főnek dísztelen nagyságot ád.
— Nyár alkalmával használtatni szokott sajátságos lábbeli a papucs; — 3—4 ujjnyi hosszú sorokkal, mely különös kopogást hallat. Az alsóbb osztályú nép szereti a fürtös gubát, az egyfogatos taligát és a Laczikonyhát."
Diósgyőri vashámorok. Forrás: Vasárnapi Újság 1864.
A cikk megírásakor Lillafüred még nem létezett. Éppen ezért még érdekesebb, bár aligha meglepő, amit a cikk a miskolciak kiránduló helyeiről ír:
A Hámori-tó a mai Lillafüred születése előtt. Forrás: Vasárnapi Újság 1862.
"A nyáron kedvelt kirándulási helyei: a közel tapolczai fürdő és a regényes fekvésű Diósgyőr várromjaival és hámoraival."
Felhasznált források:
- Magyarország és a Nagyvilág 1865.
- Vasárnapi Újság 1859, 1862, 1864
- borsodhonismeret.lapunk.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
