Hogyan élték meg a Húsvétot a 19. század második felében? Mennyit változott az elmúlt közel két évszázadban a húsvéti locsolkodás szokása? A 19. századi női magazinokban ezeknek a kérdéseknek a nyomába indultunk. 

Forrás: Vasárnapi Újság 1889.

  Locsolkodás falun és városban 

Forrás: Vasárnapi Újság 1893. 

A falusi locsolkodás szokása nem sokat változott a 19. század folyamán, s ugyan a tradíció mára már csak néhány hazai faluban él, végigélvezhetjük ma is a látványt pl. a hollókői húsvétra látogatva. A városokban már napokkal Húsvét előtt elkezdődött a készülődés a locsokodásra, amiben ugyanúgy részt vettek a hölgyek, mint az urak. A Vasárnapi Újság 1870. évi húsvéti cikkében Varga József számol be a korabeli locsolkodási szokásokról: 

"Régebben az öregebbek is megcsinálták a maguk részét e kedélyes tréfában, ma már azonban csak a fiataloknak hagyják urambátyámék a locsolódást, kivéve ha egy-egy kardosabb menyecske részelteti húsvét kedden a megszürkült barkót egy kis hűvös megtiszteltetésben.
Ifjak, leányok hetekkel előbb várják és készülnek a locsoláshoz lyukas gyűrűvel, a mihez egy üres gumilapda van erősítve, tele vízzel, s csak egy nyomás kell a lapdán, hogy a ki a gyűrűt megnézi, a szeme, szája tele legyen vízzel.
Ma már ilyen fölszerelt virágbokrétákat is készítenek vállalkozó gyárok, kik minden adandó jó alkalmat fölhasználnak gyáruk és firmájuk elő' nyére. Ezek a bokréták nagyon előnyösek; a kis leányok megszagoltatják a fiatal emborrel, s csak egy kis nyomás a virágszáron, és a tőrbe csalt gimpli megkapja a magáét. Régebben csak kis palaczkokkal végezték a locsolást; ez most a gyermekvilágra maradt, kik végtelen kedvtöltéssel ápolgatják az örökölt szokást. Már egypár nappal előbb megtöltetik a kis üveget „otkolontos" rózsavizzel, a miből jószívű gyógyszerész segédek olyan sokat adnak, mintha tiszta vizet mérnének, s a mivel félváros minden kurtaruhás s csipkésfodros nadrágkában járó kis leányát sorba lehet locsolni, — kapván mindenütt olyan szépre festett piros tojást, hogy halálos vétek a „ticscselő" fiuk közé vinni."

Húsvéti hirdetés a Borszem Jankó 1891. évfolyamában

A húsvéti fecskendőkről ír a Vasárnapi Újság újságírója az 1893. évfolyamban is: 

"Az iskolákból szünidőre haza szabadult nagyreményű ifjúság, a segédjegyző, a pusztai irnok, a két boltossegéd, folytonos tervezgetések, készülődések közt élnek, járásuk-kelésük, beszédjük, minden mozdulatuk olyan lázas, olyan izgatott most. Már százszor elmondták egymásnak: ki milyen ravasz módon fogja a mit sem sejtő kisasszonyokat meglocsolni? Az egyiknek olyan gyűrűje lesz, a melyik egy gyenge nyomásra illatos vizet lövel a roppantul meglependő hölgyecske szemei közé, a másiknak nyakravalójában lesz ilyes ármányos gépezet elrejtve, mig a harmadik egy ibolyacsokorból fog egész kis otkolon-árvizet fecskendezni, a negyedik pedig kendőjében rejteget majdan egy hatalmas erejű gumi-gömböcskét." 

Húsvéti fecskendő a Budapesti Hírlap egyik hirdetésében (1889)

Azonban nem szabad azt hinni, hogy a kölni mellett egyáltalán nem volt jelen a vödörből való locsolás hagyománya a városainkban.

Forrás: Tolnai Világlapja 1913.

Ábrányi Emil az Ország-Világ 1883. évfolyamában írt a ferencvárosi szokásokról: 

"Sorra járják az ismerős házakat s az ismerős rózsavizes palack tartalmát ismeretes ügyetlenséggel az ismerős házikisasszonyok nyaka közé öntik. A kisasszonyok szerte szét szaladnak, sikoltozva. Bátor ifjúink utánuk és öntik a vizet, mint a tűzoltók. Kisasszonyaink jókedvű haraggal szörnyű bosszút Ígérnek — keddre! Vannak szerényebb ifjak, a kiket csak a szülők rettentő hatalma kényszerít rá erre a vizes hódolatra. Ezek pirúlva állanak meg a szoba közepén, forgatják kezeik közt az üveget és akcióba lépni nem mernek. A kisasszony mind a mellett sikolt, bár semmi veszély. Ez hivatalos sikoly. Földre sütött szemmel áll a szerény ifjú és se jobbra, se balra. A kisasszony Twist bátorságot vesz és provokálóbb sikoltást hallat. [...] De ez sem használ. A szerény ifjú nem lő. Ekkor a mellékszobából a papa vagy a nagy bácsi: Öntsd nyakon, ötsém, a ki angyalod van ! Ne mamlaszkodjál, hanem önts! — A szerény ifjú most végkétségbeesésében fölemeli az üveget, mintha szentelt víz volna (azt is bővebben öntik) és egypár cseppet a kisaszszony felé hint, —; avagy halk és elfojtott hangon engedelmet kér a kisasszonytól, hogy tenyereit nehány csöpp vízzel (igazi rózsavíz, kisasszony !) megnedvesithesse. S e tett után elpárolog, sokkal gyorsabban, mint a rózsavíz-csöppek a kisasszony tenyeréből.

Hanem ilyesmi legfeljebb a belvárosban fordúlhat elő. (Hozzá adom még az I, kerületet.) Ott, hol a nép laki, formális csatákat vívnak a locsolódás napján. Dézsákkal kergetik a fehér cselédeket. Telivér ferencvárosi gavallér egy akóvíznél alább nem is kezdi. S a nő kételkednék udvarlója szerelmében, ha húsvét hétfőn egy-két hordó kútvízzel nyakon nem öntené. A locsolódás a kültelkeken körülbelül úgy történik, hogy az illető hódoló csövet ereszt a vízvezetékbe, a cső végét kezeibe fogja és az arra menő kedvest a legfinomabb gráciával agyon fecskendezi. Ilyen meglocsolt kültelki leányzó rendesen úgy néz ki, mint a hajó tört, a ki három napig úszott a tengerben, — és húsvét hétfő napján a húsvéti locsolódás emlékéül új tavak keletkéznek az útcákon."

Forrás: Vasárnapi Újság 1889.

A piros tojás 

"A tojás jelképe az életre kelésnek, — mint a régi görög bölcs,  Aristoteles mondá: „Ami él, mind tojásból kél." Leginkább tyúktojást használunk, mely épen középnagyságú és leghelyesebb. Közönségesen pirosra szokták festeni a tojást, mert a költészetben a piros szin örömet és szerelmet jelent. — Ennek eredete is a pogányságban keresendő. T. i. hajdan az európaiak ugy, mint az ázsiaiak, az uj évet a tavasz beálltakor kezdték, s örömük kifejezésére egymásnak különféle színekre festett tojásokkal kedveskedének. A görög és római nemzet a piros szint legszebbnek tartá.
[...] Azonban most már különféle okok is indítják egyik-másikat arra, hogy valakit piros tojással megajándékozzon; azért vannak arra karczolva a kis versek, szivecskék ... de csitt! . . . áruló, ki többet mond." - olvashatjuk a Néptanítók Lapja 1873. évi húsvéti számában Barabás György sárvári néptanító tollából.  

A tojásfestés

Forrás: Tolnai Világlapja 1913. 

A Vasárnapi Újság 1897. évfolyamában a 19. század első felének Húsvétjait idézte meg az újságíró: 

"Jászay Pál gyönyörűen tudott himes tojást karczolni. Olyan átnyilazott sziveket és szomorú-fűzfás sirhalmokat tudott hevenyészni, hogy a húszas évek érzékeny kisasszonyai, a kik a kerti baraczkfák árnyékában «Fanni hagyományait» olvasgatták, a könyekig elérzékenyültek a láttukra.
Mert akkor még nem voltak selyembe, bársonyba burkolt czifra húsvéti tojások, csak egyszerű, becsületes tyúktojások, a melyeket börzsönynyel kevert vízben főztek pirosra, és nagy szakértelem kívántatott hozzá, hogy mindenik egyforma piros maradjon, sehol foltos ne legyen. Olykor virágos szövetdarabokba burkolva főzték meg a húsvéti tojásokat, melyekre odafővén a színes virágok, valóságos díszpéldányok lettek a maguk nemében."

Húsvéti hirdetés a Vasárnapi Újság 1872. évfolyamában

A tojásfestésről már a Nefelejts című lap 1865. évi számában is olvashatunk: 

"Csak hazánkban, s ennek is csak egy részében, melyet „magyar Helvétiának“ neveznek, s hová a fényűzés nem hatott még be oly mélyen, maradt meg a húsvéti tojás eredeti minőségében, s pirosra vagy barnára festve, késsel reávakart magyar versekkel a szerelmes leánykák által szivök választottjának a húsvéti — ott nagyban divó — megöntés (locsolkodás) után egyegy édes csók kíséretében emlékül adatik. Nekem sohasem volt birtokomban egy sem, mert hisz még akkor egy arasznyi gyermek voltam, s csak idősebb környezetemtől hallottam, hogy miként jutottak tojásaik birtokába! Igen, igen, arra használtatnak ott a húsvéti tojások, hogy két szerető szív emléket bírjon egymástól!"

Több mint három évtized elteltével így írt a Fővárosi Lapok a tojásfestés szokásáról: 

"A piros tojás Írása a leányoknál nagy esemény s főleg a választottnak szánt tojásokon az ilyen jegyek : két egybecsatolt szív, csókolódó galambok, összefogott két kéz, nem szoktak hiányozni s ha valemelyiket szerelmi bú vagy kétkedés gyötri, annak átnyilazott szívvel, szomorú fűzfával ad kifejezést. Az ily epedő szerelmes tojásirási műtétét nem ritkán kiséri a következő s az ahhoz hasonló énekkel:

»Itt van húsvét szép ünnepe,
De szivemnek nincs öröme.
Eltávoztak a hűtlenek ;
Uram isten verd meg őket!
Gyászvirágot Írok erre,
Talán hivebb lesz a lelke,
A ki minap megkesküdött:
Velem tartja az esküvőt.«

A legényeknél megvan a piros tojásból a szerető leány hűségére és szerelmére való következtetés. A leányoktól kapott piros tojásokat elrejtik és idők múltával előkeresik s a melyik már sárgul s halványul virága, arról azt tartják, hogy a leány, a ki adta, szerelmi búban, zokogva irta meg azt s következőleg az őt leghűbben, legigazabban szereti. így a piros tojás elszintelenülése nem ritkán sietteti a menyegzőt."

A piros tojáshoz kapcsolódó húsvéti játékok

Forrás: Vasárnapi Újság 1889.

A Magyarország és a Nagyvilág 1872. évfolyamában leírásra került a piros tojás keresés szokása:

"Kedves, szép szokás, hogy egymást húsvét napján pirosított vagy művészileg festett tojásokkal megajándékozzuk. Nem megvetendő szokás az is, midőn ezen időben a vidám ifjúságot a rideg tél után legelőször a szabadba vezetjük, s itt valamely játszi kéz által elrejtett húsvéti tojásokat felkerestetünk velök."

A Vasárnapi Újság 1870. évfolyama írt a ticcselésről, amely a korabeli kisfiúk húsvéti játéka volt.

"És ott foly a „ticscselés" nagyban. Egyik fiú tart a markában egy piros tojást olyan formán, hogy a mutató és hüvelyk ujja között csak egy kis rész látszik ki. A másik fiú aztán ebbe egy krajczárt beleüt élével. Ha a pénz megáll a tojásban, akkor a tojástartó fizet az ellenfélnek egy krajczárt; ellenkező esetben a lehulló pénz a tojás tulajdonosáé lesz. Megesik olykor, hogy a krajczár a tojás helyett a körmöt találja el, de azt már a gyerekféle egy krajczárért „ticscselés" közben, de meg a jó barátságért is szivesen kiállja. 

Hány jobb sorsra érdemes tojás pusztul el egy nap alatt ily pogány munkában, s a többi közt hány olyan, amire a kis leányka édes reménység közt neve kezdő betűjét vagy ogy szép „hit, remény és szeretet"-et karczolt. — Hálátlan gyermeknépség, nem is sejted, hogy egy piros tojással tán egy kis korai Dulcinellácska szivét „ticscseled" össze."

Húsvéti piknik a fővárosban

Forrás: Vasárnapi Újság 1906.

Pesten, illetve később Budapesten a Városmajor és Gellért-hegyi búcsú volt a húsvéti ünnepek központi helyszíne, a jó idő beköszöntével ide volt ki a városi lakosság már a 19. század első felétől minden évben. A Vasárnapi Újság újságírója így emlékszik vissza az 1860-as évek Húsvét hétfőre: 

"A fővárosban a század elején a polgárság leginkább a Városmajorban mulatott, mely akkor egészen új liget volt, és a pestiek is seregesen vándoroltak át belé hűsölni. Atalában majdnem egészen napjainkig megmaradt az a szokás, hogy a tősgyökeres pesti embernek nem is húsvét a húsvét, ha át nem megy Budára. A Gellérthegyi búcsú az ötvenes-hatvanas, de még a hetvenes években is életveszedelemmel járt, mert a sziklás hegyet sűrűn ellepő sokaságtól alig lehetett mozdulni, és akárhány polgár, jó fővel indúlván haza felé, legurúlt a meredekségen úgy, hogy csak holtan szedhették föl."

Források: 

• Néptanítók Lapja 1873.
• Vasárnapi Újság 1867., 1870., 1893., 1897.
• Magyarország és a Nagyvilág 1872.
• Nefelejts 1865.
• Fővárosi Lapok 1889.
• Ország-Világ 1883.
• Tolnai Világlapja 1913.
• Arcanum Digitális Tudománytár