Szüreti mulatságok egykor Tokaj-Hegyalján

By: bence.kovacs 2022. sze 06.

Pontosan hogyan is ünnepelték egykor a szüretet világörökségi borvidékünkön, és milyen hagyományok kötődnek hozzá?

Tokaji szüret. Morelli Gusztáv metszete.

Borvidékeinken nincs fontosabb ünnep a szüretnél, amikor megkezdődik a szőlő hosszú átalakulása borrá. A szüret mindig elengedhetetlen része volt bortermelő vidékeinknek, amely szinte a teljes lakosságot megmozgatta, igazi közösségépítő eseményként. A borvidéki városokban szüret idején a törvénykezést, az iskolákban pedig a tanítást is szüneteltették, hogy a lehető legtöbben ki tudják venni részüket a munkából. Bár a hagyományok tekintetében sok közös pont van, az egyes borvidékeink rengeteg egyedi adottsággal rendelkeznek.

Mikor is kezdődik pontosan a szüret?

Azt mindenki tudja, hogy szüret a szőlő érésének időpontja miatt őszi tevékenység, ami azonban érdekes, hogy tájegységenként eltérő a pontos kezdési dátum, amit általában valamilyen nevezetes naphoz kötöttek. A legkorábbi hagyományos kezdőnap szeptember 28., azaz Szent Mihály napja, máshol Terézia napján, Orsolya napján, Gál napján kezdték meg a szüretet. Tokaj-Hegyalján ezekhez képest is későn kezdődött a szüret: Simon-Júda napján, október 28-án.

Rég felírta Noé Tokaj hegyormára
Hegyaljai kapás várj Simon Judára

A legenda szerint azért esik éppen Simon-Júda napjára a szüret kezdete, mert a törökkel vívott harcok során egyik évben a lakosság elmenekült, és csak október végén tért haza. Addigra a szőlőszemek erősen aszúsodásnak indultak, így különösen jó minőségű bor készült, ezért a szokást megtartották.

A kezdőnap pontos meghatározásának más gyakorlati jelentősége is volt. Hogy a hatóság könnyebben be tudja szedni az adót, a dézsmát, szigorúan szabályozták a szüret kezdésének időpontját, amitől nem volt szabad eltérni – ez egészen a 19. század közepéig így működött. A jeles napoktól persze az időjárástól és egyéb tényezőktől függően néhány nappal időnként eltértek. Harangszóval, dobpergéssel, mozsárágyúk dörgésével jelezték, hogy szabad az út a dűlőkbe.

Hogyan zajlott a szüret a nagybirtokokon?

Nagybirtokokon az edények tisztításával, kénezésével kezdődött a szüret. A szőlőmunkásokat a vincellér toborozta. A vincellér a földesuraknak egy olyan cselédje volt, aki a szőlőművelés nagy szakértője volt, ő felügyelte a szőlőben zajló munkákat, ő irányította a borkészítést. A toborzásnál a helyieket részesítették előnyben, de munkaerőhiány esetén vendégmunkásokat is befogadtak.

Simon-Júda napján a vendégmunkásokon kívül megjelentek még szép számban a szőlőbirtokosok vendégei, és a cigányzenészek is. A munkásokat főleg az első napon volt fontos bőséges reggelivel és ebéddel kínálni. Érdekes szokás volt a kötözés: a szőlőbe kilátogató földesúr karjára szőlőlevelet és néhány bogyót tűztek. Jelképesen a vendégek és a szőlőbirtokosok is csatlakoztak a munkához, de nem szüreteltek 1-2 kosárnál többre valót.

A szüretnek az első és az utolsó napján voltak a nagyobb mulatságok. Mivel egy-egy szüret 3-4 hétig is eltarthatott, ezért nem meglepő, hogy nem volt minden nap tűzijáték, mulatozás.

Azt megakadályozván, hogy a munkások túl sokat egyenek a szőlőből, különböző módszereket dolgoztak ki a szőlőbirtokosok, melyek közül a legszigorúbb szankció a testi fenyítés, a legkreatívabb megelőző megoldás pedig a munkások énekeltetése volt.

A szedést általában nők végezték, a férfiak a puttonyokat cipelték, illetve a szőlőt taposták. Mivel a présházak, pincék nem a szőlőben voltak, ezért szekereken kellett szállítani a szüretelt gyümölcsöt a településre. Ez volt az egyik legfontosabb közösségi esemény Tokaj-Hegyalján, ahol fiúk és lányok ismerkedhettek, és ebben az időszakban költötték a legtöbb népdalt is.

A szüret utolsó napját végzésnek hívták, amikor a földbirtokosok vendégül látták a szőlőmunkásokat. Amikor már meg tudták jósolni, várhatóan melyik nap lesz a végzés napja, az asszonyok szőlőkoszorút fontak, amit zenei kísérettel vittek a gazda házához, ahol köszöntőt mondtak. Voltak „jó” és „rossz” gazdák, ami értelemszerűen attól függött, mennyire voltak szívélyes vendéglátók. Miután a gazda egy-egy pohár borral megvendégelte a munkásokat, hazamentek átöltözni, majd visszatértek – jó esetben terített asztal várta őket. A szüreti bált is ilyenkor tartották.

Szüret Tokajhegyalján 1927-ben

A „rosszgazdáknak”, akik kapzsik voltak, nem jól bántak a munkásokkal, az ,,amilyen volt a kosztunk, olyan koszorút hoztunk” kezdetű köszöntőt mondták, melynek folytatását minden olvasó ide képzelheti.

A végzés megünneplésének az uradalmakban a filoxéravész vetett véget.

A kádártánctól a szüreti bálig

Még egy-egy borvidéken belül is eltérő hagyományokkal rendelkeznek az egyes települések.

A Tokaj-Hegyalja kádárjainak egyik legfontosabb településén, Erdőbényén például bodnártáncot, vagy kádártáncot jártak a bodnárlegények. A táncot a pohárforgató vezeti, rajta kívül 5 táncos vesz részt az előadásban. Fő kelléke ennek a táncnak a hordóabroncs, melyet a táncosok olykor felemelnek, leengednek, kereszteznek, átugranak. A tánc záró mozzanata mutatványnak sem utolsó: A pohárforgató egy kengyel alakban összefogott abroncsra helyez egy teli borospoharat, amit nyolcas alakban forgat maga körül. A bor a centrifugális erő miatt nem löttyen ki a pohárból. A városi kisiparos céhek egészen a 19. századig gyakoroltak hasonló céhtáncokat, melyek eredete egészen a germán pogány szertartásoktól ered, és avató szertartásokkor alkalmazták őket. Jó eséllyel vagy a vándorló bodnárlegények, vagy a német telepesek révén jutott el Tokaj-Hegyaljára a szokás, jellegzetes kísérőzenéjével együtt.

Kádártánc Erdőbényén

Az erdőbényei kádártánchoz nagyon hasonló Schäfflertanz Neuhausen-ben (Bajorország).

A Tokaj-Hegyalján már a 18. században polgárosodott lakosság különböző egyesületeket, társulatokat hozott létre. A legfontosabb volt közülük a hegyaljai kapástársulat (mellette a fáklyás társulat és az iparos társulat). A kapástársulat a szőlőmunkásokat, kisebb gazdákat tömörítette. A kapástársulatok évente tartottak Bacchus-ünnepeket, amelyekről később még szót ejtünk. A kapásfelvonulások fontos szereplői voltak a vőfélyek és a koszorúslányok. Előbbiek adományokat gyűjtöttek, amiből a kapásbálokat finanszírozni tudták. A felvonuláson a gyerekek kereplővel zajongtak, többen különböző maszkokat, álruhákat vettek fel. Egyes településeken úgynevezett táncos kerék is megjelent.

Hogyan lett Dionüszoszból Baksus Pajtás?

A kapástársulatok felvonulásainak állandó szereplője volt a Baksus Pajtás, akinek fából készült szobrát Erdőbényén is megtekinthetjük. A Baksus egy nemzetszínű hordón ülő, 70 cm-es, piros ruhás figura volt, aki egyik kezében lopótököt, a másikban borospoharat tartott. Őt két baksusvivő cipelte.

A Baksus Pajtás Erdőbényén. Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon (mek.oszk.hu)

Erdőbényén a felvonulások alkalmával így köszöntötték a Baksust, miközben a hordót, amin ült, a szőlősgazdák megtöltötték (később a kapásbálon ezt fogyasztották el):

Szervusz baksus pajtás,
Légy hát most mivelünk,
Téged mint borgazdát,
Eképpen tisztelünk.
A te hív kulcsárod,
A jó galimézes,
Mondja hogy pincédbe,
Van jó bor és édes.
Töltesd kulcsároddal,
Teli poharunkat,
Hív szolgálatodra
Ajánljuk magunkat.

Habár a Baksus-ünnepet ma már szüreti hagyományként ismerjük, a filoxérajárvány előtti időszakban ez az ünnep is farsang idején volt megtartva. Ez az ünnep Nyugat-Európában Bacchus-ünnepként, bacchanáliaként ismeretes, és eredete egészen az ókorig (i. e. 8. század) nyúlik vissza. A rómaiak által Bacchusként ismert isten a görög mitológiában Dionüszosz néven jelenik meg. Ő a termékenység, a vegetáció, és a bor istene, akit boros mámorban úszva kellett megünnepelni. A bacchanáliák, saturnáliák résztvevői a római korban álarcos, állatjelmezes alakok voltak, és sokkal gátlástalanabb ünnepek voltak, mint a későbbi korok ünnepei. Az ünnepek gyakran orgiákba, őrjöngésekbe torkolltak, így többször be is akarták tiltani őket.

Caravaggio: Bacchus (1596)

Később, középkori keresztény keretek között is továbbélt az ünnepi hagyomány, méghozzá a karneválok (carne vale = hústól való búcsúzás) keretében, gyakorlatilag a böjt kezdeteként (farsang). A maszkos, állatjelmezes figurák itt is megjelentek. Magának Bacchusnak a kultusza a reneszánsz korban tért vissza, méghozzá a nemesek miatt, akik kedvelték a mitológiai témákon alapuló drámákat. A Tokaj-Hegyaljára (Erdőbényére és Olaszliszkára) a Bacchus-ünnepek Nyugat-Európából érkeztek, nagyon hasonlítanak a 18. századi svájci vincellér-céh, illetve a cseh dorottyások (hivatásos farsangosok) által szervezett ünnepekre. Azonban kizárólag erre a vidékre jellemzők a Baksushoz és a szőlőmunkásokhoz szóló rigmusok.

Mondások

A hegyaljai emberek nyelvjárásában is megmutatkoznak a szüreti szokások. Számos mondás, kifejezés társul a szürethez és az ahhoz kapcsolódó eseményekhez.

„Megadta a módját, mint a lutheránus pap a szüretnek” – szokták mondani például Tállyán. A mondás eredete, hogy Radnóthy Mátyás (aki Kossuth Lajos keresztelő papja is volt) akkor is számos vendéget meghívva, nagy felbolydulást keltve ment szüretelni, amikor szinte az összes szőlője fagykárnak esett áldozatul.

Az általános bölcsesség azt mondja: ,,Aki szőlőt termel, annak két zsebe legyen”. Ennek kettős jelentése van. A sok szőlő két zsebet is megtömhet pénzzel, de mind a kettőt ki is ürítheti

A szüret kezdetét, Simon Júda napját is mondásba foglalták: ,,Szeptember érlel, október mézel”, illetve „Akár haszon, akár kár, Simon – Juda a határ”.

A szegényebbek szüretein a szomszédság úgy köszöntötte egymást: ,,Bő szüretet, nagy csizmát!”, míg a gazdagabbaknál: ,,Bő szüretet, jó kupeceket!”.

A szőlőmunkások gyakran megéheztek a szüret alkalmával, így gyakran ették is a szőlőt, ami a birtokosoknak természetesen nem tetszett. A nemtetszésükre a munkások csak annyit mondtak, ,,a nyomtató lónak sincs bekötve a szája”.

A Tokaji Szüreti Hét

Tokaj volt a borvidék borkereskedelmi központja, innen indultak útnak a hegyaljai borok, amikre ráragadt így a tokaji megnevezés, ami már a középkorban és a kora-újkorban is meghatározó, nemzetközileg elismert „márkanévvé” vált.

Szüreti hét Tokajban - 1934

Tokajban 1932-ben szervezték meg az első szüreti hetet, amelyet (okulva az előző évek hibás megközelítéseiből) Olaszliszka, Erdőbénye és Mád kapástársulatainak közreműködésével rendeztek. Az 1932. október 16-án elindult esemény nagyon nagyszabásúnak indult, Tokajon kívül Tállyán, Mádon és Tarcalon is programokat szerveztek. Az eseménysorozathoz országos szintű reklámkampányt szerveztek. Településenként felállított bizottságok voltak felelősek a fogadásért, elszállásolásért, étkeztetésért, vigalomért, borkiállításért és borvásárért. Nagyjából 30 ezer fős vendégszámot vártak, sátrak százait állították fel, azonban végül a rendezvény csak Tokajban került megrendezésre, a többi településen nem tarthatták meg (az esős időjárás és az érdeklődés hiánya miatt). Korabeli beszámolók szerint a vendégek azt hitték, hogy ,,Tokajban van a világ közepe”, ezért nem látogattak el a többi helyszínre.

Forrás: Fortepan / Vojnich Pál

Egy évvel később, 1933. október 8. kezdéssel indult újra a Tokaji Szüreti Hét, ezúttal Tokaj és Sárospatak szervezésében, mely nagyjából 20 ezer fős látogatószámmal zárult. A rendezvénysorozatot 1939-ig minden évben megtartották, de egyre kisebb érdeklődéssel.

Felhasznált források: