Geotúrák a somoskői várromhoz a 19. század végén, 20. század elején
Geotúrák a somoskői várromhoz a 19. század végén, 20. század elején

A világ első határon átnyúló UNESCO Globális Geoparkja , a Novohrad-Nógrád Geopark egyik kiemelt geológiai értéke a somoskői vár , amelynek különlegessége, hogy manapság maga a vár már a mai Szlovákiában található, az országhatárt a vár lábánál húzták meg. A vár alatti bazaltorgonákhoz és a romantikus várromhoz már a 19. század harmadik harmadában is szerveztek túrákat. A mai posztban most a dualizmus és az I. világháború idején szervezett túrák ...

Balatoni nyaralás az 1900-as évek elején
Balatoni nyaralás az 1900-as évek elején

balatoni_fu_rdo_e_let_1909_1.jpg

" Kedves Irénke! Tudatlak, hogy szerencsésen megérkeztünk és igen jól érezzük magunkat, még én is, holott az első napokban jobban szerettem volna visszamenni a szép Budára ." - kezdte az egyik képeslapíró az üzenetét 1904 júliusában. Mai időutazásunk során azt nézzük meg, hogyan nyaraltak dédszüleink a Balatonnál.  

keszthely_szigetfu_rdo_1904.jpg

Balatoni üdvözlet 1904-ből

Ugyan a 19. század első felében még elterjedt volt, hogy a Balatonban való fürdőzés összehúzza az ...

9+1 kép, milyen volt a komáromi Duna-part egy évszázaddal ezelőtt
9+1 kép, milyen volt a komáromi Duna-part egy évszázaddal ezelőtt

Az elmúlt napokban több dunai hajós programmal is találkoztam az interneten, hiszen a COVID19 után most indultak be újból Észak-Komáromban a sétahajó járatok, illetve bőgőshajó bérlésre is lehetőség van. Mai posztomban fotókon mutatom be, hogyan nézett ki a Duna-part Komáromnál a II. világháború előtti időszakban. 

koma_rom_1903.jpg

A téli kikötő 1903-ban

koma_rom_kiko_to_1911.jpg

Látkép 1911-ből

koma_rom_dunapart_1914.jpg

A Duna látványa 1914-ben

 

1915.jpg

Képeslap 1915-ből

koma_rom_dunapart_1916.jpg

Fotó 1916-ból

duna_part_1918.jpg

A ...

Velencei éj, káprázatos tűzijáték, fáklyás felvonulás - ilyen volt az első lillafüredi Filmhét
Velencei éj, káprázatos tűzijáték, fáklyás felvonulás - ilyen volt az első lillafüredi Filmhét

  vf_21_815.jpg

A Palotaszálló korabeli képeslapon. Forrás: MANDA

"Az ember úgy ér kezik meg a s zerpentinút szalagján a vös, sötétzöld hegyoldalak közé fogott nap sugaras, sárga lillafüredi Palota-szállóhoz, mint egy mesekönyvbeli pihenő várhoz, amely most egyszerre álomszép illatot, békét ajándékoz majd minden eddigi küz delemért és fáradtságért.

- kezdte élménybeszámolóját  az Új Magyarság című lap újságírója a lap 1939. június 11-i ...

Pünkösdi "geotúra" Nógrád megyében az 1870-es években
Pünkösdi "geotúra" Nógrád megyében az 1870-es években

"S a mióta vizsgálni, kutatni kezdjük a kopár sziklákat, melyek őseinknél csak arra voltak jók, hogy egy-egy sasfészket rakjanak csúcsaikra: azóta számos oly helyre, telepre akadtunk, mely a csupasz hegyet becsesebbé teszi, mintha a legszebb erdőséggel és busás növényzettel volna befödve. Ilyen Salgó-Tarján vidéke is, kőszénbányáival, melyek alig hogy megnyíltak, máris érezhetni a hasznot, az előnyt, mit egy ily, a fővárostól nem igen távol eső hely az ...

Ilyen volt egy lillafüredi iskolai kirándulás 1938-ban
Ilyen volt egy lillafüredi iskolai kirándulás 1938-ban

A Csongrádi M. Kir. Állami Szent Imre Gimnázium 1938. évi évkönyvében találtam rá az azévi lillafüredi cserkészkirándulás élménybeszámolójára.  

5686873d36447-lillafured_1.jpg

Az idén 90 éves lillafüredi Palotaszálló és a Függőkertek régi képeslapon

Május hó 23-án, kedden reggel gyorsvonattal indultunk Lillafüredre, hogy megszemléljük az ottani cseppkőbarlangot.

A miskolci pályaudvarról autókon és erdei hegyi vonattal értük el Lillafüred-Puskaporos megállót. Egy ...

Séta a bujáki várromnál az 1860-as években
Séta a bujáki várromnál az 1860-as években

Nógrád megyében számos olyan végvár található, amely a török hódoltság előtt jelentős katonai erődítményként működött, azonban mára csak nyomai láthatóak. Ezek már a 19. században is vonzották az érdeklődőket. A Vasárnapi Újság többször is foglalkozott pl. a bujáki várral, előbb 1861-ben, majd az 1864. májusi első számában megjelent olvasmányos cikk kalauzolta el ide az olvasókat.

Milyen lehetett a vár a fénykorában?

 

bujak_lendhardt.jpg

Lenhardt ...

Sissi első látogatása Magyarországon, amely egy tragédiával ért véget
Sissi első látogatása Magyarországon, amely egy tragédiával ért véget

1857. május 4-én kezdődött Ferenc József császár és Sissi császárné első közös látogatása Magyarországra, amelynek több célja volt: a tartomány problémáinak megismerése mellett a császár az országos körút állomásain tervezte bemutatni alattvalóinak a császárnét és a kislányait, valamint a látogatással szerették volna javítani a  Haynau-korszak utáni közhangulatot. A programnak azonban egy nem várt tragédia vetett idő előtt véget. 
vasarnapiujsag_1857_pages163-163-page-001.jpg

A ...

Ilyen volt a sziráki kastély közel 160 éve
Ilyen volt a sziráki kastély közel 160 éve

Szirák felkeresése ma is különleges program a Novograd-Nógeád Geoparkba látogatók számára, de már a 19. században is cikkek jelentek meg a telekiek kastélyáról, többek között 1864 áprilisában a Vasárnapi Újság is foglalkozott a kastély történetével. 

szirakvu1864apr17szirak-page-00301.jpg

A kastély 1864-ben. Forrás: Vasárnapi Újság

Kastélytörténet dióhéjban

 

A már a szarmaták által is lakott település 60 km-re fekszik a fővárostól, a középkortól jegyzett kastélya ma ...

Ilyen volt a szentléleki pálos kolostor 1860-ban
Ilyen volt a szentléleki pálos kolostor 1860-ban

A szentléleki pálos kolostort a XIV. század első tizedeiben alapította az Ákos nemzetségéből származó István nádor, s egészen az 1500-as évek elejéig használták a szerzetesek, mígnem 1526 és 1541 között, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd kettős királysága idején néptelenedett el. Gazdátlanul hagyott épületei tönkrementek, elpusztultak, templomának romjai azonban ma is látogathatóak.

A pálos templom egykori egyhajós épülete 20,5 méter hosszú ...

Hirdetés

Kövess a Facebookon is!

Címkék

20. század eleje (2) Anna-barlang (7) avas (2) avasi hegy (2) Balassagyarmat (1) Balaton (1) balatonalmádi (1) balatonfüred (1) bánya (2) barlang (6) barlangfürdő (1) bazaltorgonák (1) bazilika (1) Bélapátfalva (1) bevásárlás (2) borászat (2) borturizmus (2) Borvidék (2) Budapest (2) Buják (1) Bükk (17) Bükk-vidék Geopark (6) Bükk-vidék geopark (2) cisztercita (1) császár (1) cseh köztársaság (1) cseh megszállás (1) csizmadia (1) dámvad (1) diósgyőri vár (1) Duna (3) dunai hajózás (3) Dunakanyar (1) Dunamente (3) Eger (3) egri vár (1) Erdőbénye (1) Erdőbényei kádárok (1) Erzsébet királyné (1) esterházy (1) Esterházy (1) Esterházy Pál Antal (1) Észak-Magyarország (21) Esztergom (1) esztergomi vár (1) Eszterházy Fényes Miklós (1) Ferenc József (2) Ferenc József császár (2) Forgách kastély (1) fürdés (1) fürdő (3) fürdőház (3) geotúra (2) gőzhajó (2) gyógyfürdő (3) gyurtyánkő-lócza (1) hajózás (2) Hámor (11) Hámori-tó (11) Hámori tó (11) hámorok (7) Hegyalja (1) Herman Ottó (2) hírességek (11) hosszú hétvége (1) Húsvét (1) I. világháború (1) idegenvezetés (1) ipar (1) Ipolytarnóci Ősmaradványok (2) Istállóskő (1) Kádárok (1) Kádártánc (1) karácsony (2) Karva (1) kastély (2) keszthely (1) kirándulás (20) kirándulások (33) Komarno (3) Komárom (4) komáromi erőd (2) Kubinyi Ferenc Múzeum (1) legendák (10) líceum (1) Lillafüred (14) magazin (2) marketing (1) Mátra (1) MÁV (1) mesterségek (1) metszet (1) miocén (1) Miskolc (16) miskolc (2) Miskolctapolca (1) népszokások (1) Nógrád megye (7) Novohrad-Nógrád Geopark (7) nyaralás (2) ősember barlang (1) ősfa (1) pálosok (1) pálos kolostor (1) Palotaszálló (6) Parád (1) Párkány (1) pest (1) Pest-Buda (1) promóció (1) Pulszky (1) pünkösd (1) Pyrker érsek (1) Salgó (1) Salgótarján (1) shoppingolás (2) síelés (1) Sissi (1) Sissy (2) Sissy császárné (3) Somoskő (2) strand (1) Szalajka-völgy (2) szánkózás (1) szarvas (1) Szarvaskő (3) Szécsény (1) szécsény (1) székesegyház (1) szeleta-barlang (1) Szentlélek (2) Szent István-barlang (6) Szent István-cseppkőbarlang (5) Szent István cseppkőbarlang (6) Szilvásvárad (2) szilveszter (1) Szirák (1) Szokások (1) szőlőművelés (1) Szüret (1) Tamási (1) Tessedik Sámuel (2) timsó (1) Tokaj (2) tokaj-hegyalja (1) Tokaj-hegyalja (1) Tokaji borvidék (1) Tolna-megye (1) Tourinform (1) túrázás (3) turistaság (2) turisztikai marketing (2) turizmus (3) újév (1) UNESCO Világörökség (2) ünnep (6) ünnepek (6) üveghuta (1) Vadászat (1) vaddisznó (1) vár (4) várséta (1) vártúra (4) vásár (2) vasúti kedvezmény (1) Vas Gereben (1) Visegrád (1) weekend (1) Wesselényi Miklós (1) Zsófia főhercegnő (1) Címkefelhő

Impresszum

Az oldalt az InnoTime Hungary Kft működteti. 

Bővebb infó, adatvédelmi szabályzat: https://www.innotime-hungary.com 

süti beállítások módosítása