"Ahol Herman Ottó pihent"

ujidok_1906_2_pages162-163-page-001.jpg 

105 évvel ezelőtt, 1914. december 27-én halt meg Herman Ottó, a 19. század második felének, 20. század elejének egyik legjelentősebb kutatója, tudósa, politikusa, aki egyaránt jelentős eredményeket ért el a hazai ornitológia terén, összegyűjtötte és leírta a magyarországi pók- és halfajokat, a hazai népélet kutatójaként etnográfusként is kiemelkedő kutatásai voltak, s nem utolsó sorban neki köszönhető, hogy közel két évtizedes küzdelem árán  elkezdődhetett a Bükkben az ősember barlangjainak a feltárása is. Már életében "a madarak atyjaként" tartották számon, s az utolsó nagy polihisztorként írtak róla az újságok.

Gyerekévei legszebb időszakát a Bükk-hegységben, Alsóhámor környékén töltötte, a Bükkhöz és Miskolchoz egész életében ezer szállal kötődött. Később így emlékezett vissza gyermekkorára: 

„Gyermekéveim legszebb emlékei a bükk-erdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, bemélyedtem a bükkösbe, az egyetlen templomba, a melyben igazán szivem és eszem szerint ájtatos tudok lenni.“ 

Talán ennek is köszönhető, hogy már idős tudósként szintén a Bükkben építtetett nyaralót magának. Az 1891-ben parcellázott 38 lillafüredi nyaralótelek közül a 22-es jelzésű volt, amit megvásárolt. Herman Ottó a források szerint 1889-ben Kovács Lajostól 150 forintért vásárolta meg a telket. Az 1895. évi birtokrendezéskor kialakított 10 négyszögöles házon kívül még volt két 15 – 15 négyszögöles ház is a területen. A három épület közül Herman Ottó kettőt elbontatott. Saját villaépületét 1898–1903 között felesége, Borosnyay Kamilla tervei alapján Pap János készítette el, amelyet Herman Ottó Pelelakként nevezetett el, s amely kora nyártól őszig a pihenés, kutatás, elmélyülés helyévé vált a számára, illetve felesége, Borosnyay Kamilla számára. 

54457.jpg

A Pelelak 1904-ben, Herman Ottóné írásával

1906-ban így írta le a ház környezetét az Új Idők újságírója: 

"- Ez a Herman Ottó nagyságos úr, — szólt hozzám a kocsis a diósgyőr-hámori országúton. Magas sziklák aljára mutatott, ahol a bokrot csupa fehérvirágos iszalag koszorúzza s méternyire nő a harangvirág.

Lepkehálóval bogarászott a virágok között Herman Ottó. Ez az ő vadászterülete. De egyúttal szülőföldje s otthona is.

A hámori házak, mályvarózsás kertecskéikkel egyszeribe elmaradnak s benn vagyunk Lillafüreden. Gólyakelepelés hallatszik az első nyaraló kertjéből. Lám ott fehérlik a jóhirü madár is. Kisül azonban, hogy mintázott artefaktum és a kelepelés sem az ő érdeme, hanem két parányi malomkeréké, amelyeket a kerten átsurranó ér hajt. Apró kalapácsaikkal verik a maguk ritmusát.

A kis kertben nyári ház, vadszőllős verandával, nagy fák vetik ablakaira az árnyékot, köröskörül buglyos páfrán, vadvirág; s egy akkora héjakút, (vagy botanice: takács-mácsonya), hogy csodájára járhatnának a füvészek."

A kert a faragott gólyával. Forrás: építészfórum.hu

A leírás így folytatódott: 

"A házat, nyilvánvaló, a maga termetére szabta a gazdája. Egész Lillafüreden nincs párja a környezetének.
Minden szépségét a Bükk-hegvség ősi flórája adja: erfurti mag nem került ebbe a televénybe. A két kis malomkerék, ravasz kalapács-szerkezetével, szintén a gazda fúró-faragó művészetének teremtménye, ez is idevalósi. Hogy most Herman Ottó sűrűbben szólal meg az újságok vezércikk-hasábjain: a két malom is politizál.
Az egyik ezt a ritmust veri ki:
— Odavanaz — or—szág, — odavanaz — or—szág!
A másik rádupláz, elmondván, hogy máris tönkrejutottunk s mit ehet a magyar ember mást, mint:
— Ret—ket, ke—nye—ret, — ret—ket, — ke—nye-—ret...
- így magyarázta Herman Ottó. Neki pedig, aki a madarak nyelvét is érti. tudnia kell."

952_24-a-kisto-a-haz-elott-feltehetoleg-1930-korul.jpg

A kerti tó a ház előtt. Forrás: Építészfórum.hu

A polihisztor halála után néhány hónappal Leszih Andor, a miskolci múzeum vezetője írt egy visszaemlékezést Ahol Herman Ottó pihent címmel, amely megjelent a Miskolczi Naplóban, valamint a Budapesti Hírlapban is. 

"A telek nem nagy, de amint Herman Ottó mondta, nincs Magyarországon herceg, akinek olyan parkja lenne, mint neki van, mert olyan szikla senkinek a kertjében nincsen; a völgyet határoló Fehérkő-lápa ugyanis éppen az ő háza végében emelkedik."

- kezdte a Peleház bemutatását  szerző. A bemutatást így folytatta: 

"A kertben kanyarog a Szinva kis ága, szigetet alkotva, rajta két kalimpáló kis famalom (az egyik mindig ezt ezt mondja: ret- ket-kenye-ret), a vizben pisztrángok ficánkolnak, szem alig tudja követni villámgyors mozdulataikat, aztán egy gólya, természetadta lugasok, apró hidak, — mind a legegyszerűbb, legszebb. Az arasznyi kis sziget közepén mag; zálu növény díszeleg, szép sudár alakja van, senki el nem hinné, hogy szemétdombon élő közönséges kóró; a Herman Ottó éles szeme észrevette, milyen szép, betette a kis kert közepébe dísznek. A fák között áll egy sudár fenyőfa, ezt ő ültette, de sok bosszsusága is volt vele: a konok fenyőfa legelső, égbetörő ága nem akart sehogysem szabályszerűen egy ágba nőni fölfelé, mindig kettőbe. Hermám Ottó mindig lecsípte az egyiket, — hasztalanul. — Eleinte könnyen ment a dolog, de később a fa nőtt, növekedett, peregtek az évek, létra kellett hozzá; igy folyt a harc. „Melyikünk győz?“ — mondta az öreg ur és szeretettel nézett fel szeretett fájára."

34.jpg

Herman Ottó 1910 körül a Peleház kertjében. Forrás: mek.oszk.hu

Tudjuk, hogy a tudós itt, Lillafüreden is írt, kutatott Herman Ottó. Leszih Andor pedig egyéb kedvelt tevékenységit is számba vette visszaemlékezésében:

"Érdekes alakját gyakran látták a lillafüredi nagy séta-utón, hol mindenki a legnagyobb tisztelettel vette körül; a társaságban itt sem volt bővebb beszédű, de szavát mindenki élvezettel leste. Mindig találó és mindig mélyen járó gondolatokat takaró mondásai, akár csak írásaiban, a színtiszta magyarság, éleselméjűség és szikrázó ötletesség ruhájában csillogtak.

Jóformán naponta eljárt horgászni; a Szinva felső folyásában tömérdek a pisztráng, az öreg ur estefelé rendesen fölkereste az ő kedves horgászó helyeit. Élvezet volt nézni, hogy vetette ki és hogy vezette horgászó botját a vízben, hogy figyelt, hogy rántotta ki a horogra került halat, hogy szedte le a horogról s koppantottá főbe jó szögedi bicsakjavai, — ne kínlódjék szegény. Ha nagyon fiatal került horogvégre, az bizony visszakerült a vízbe, nem pusztította a halat, csak élvezte a horgászás nemes gyönyörűségeit. De értett is hozzá;, zsákmány nélkül nem igen tért haza; a sorba kirakott pisztrángok tündöklő zománc színeiben el gyönyörködni még külön gyönyörűség volt."

ujidok_1906_2_pages162-163-page-002.jpg

A kép és a nyitókép forrása: Új Idők 1906. évfolyam

A Peleház ma emlékházként működik, a Herman Ottó Múzeum bemutatóhelye. 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazasokamultban.blog.hu/api/trackback/id/tr5115366966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess a Facebookon is!